Kiszámolták, mennyi jutott átlagosan egyetlen OpenAI-alkalmazottra Londonban.

Nem aprózza el a fizetéseket az OpenAI: a ChatGPT mögött álló vállalat brit leánycégének friss beszámolója szerint 2025-ben több mint kétmillió font jutott átlagosan egy-egy londoni dolgozó javadalmazására. A szám ráadásul még a technológiai szektorban megszokott bérekhez képest is kiugró.

Óriási pénzek

Az OpenAI UK Ltd 110 alkalmazottja összesen 87 millió fontot kapott fizetésként, ehhez pedig további 168 millió fontnyi részvényjuttatás társult. Ha a kettőt összeadjuk és elosztjuk a dolgozók számával akkor fejenként 2,32 millió font, vagyis a jelenlegi árfolyamon nagyjából 996 millió forint jön ki.

Fontos azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden alkalmazott közel egymilliárd forintot keresett: az összeg átlag, amelyet a legmagasabb javadalmazási csomagok jelentősen felfelé húzhatnak.

Hatalmas különbségek a dolgozók között 

A Guardian szerint ugyanis az OpenAI-nál jelentős eltérés lehet a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű munkatársak között. A legnagyobb csomagokra elsősorban azok a kutatók számíthatnak, akik közvetlenül a vállalat mesterségesintelligencia-modelljeinek fejlesztésén dolgoznak, ugyanakkor a cég a lap megkeresésére nem kívánta kommentálni a fizetéseket.

A kiugró összegek mögött egyébként a mesterségesintelligencia-cégek között zajló szakemberverseny is áll. 2025-ben a legkeresettebb AI-kutatókért több technológiai óriás is rendkívül magas, akár több évre szóló csomagokat kínált.

A robotika részleg 

Az OpenAI persze más területeken is komoly összegekkel próbál szakembereket toborozni, és természetesen nem csak Londonban. A vállalat 2026 szeptemberében például több mint két tucat robotikai pozíciót hirdetett meg, a meghirdetett alapbérek pedig évi 177 ezer és 500 ezer dollár között mozogtak, ami körülbelül 57–162 millió forintos éves alapfizetést jelent.

A legjobban fizetett állások között gépi tanulással foglalkozó mérnöki pozíció is szerepelt, miközben hardveres, szoftveres és robotikai fejlesztőket is kerestek. Bár sajnos a pontos összegeket, hogy egy-egy dolgozó mennyit is keres, továbbra sem tudni, de azért a számok alapján borítékolható, hogy szép kis summával térhetnek haza még azok is, akik egyébként nem a legtöbbet kapják havi szinten a vállalattól. 

(LadBible)

(Borítókép: Getty Images / NurPhoto / Contributor)