A végrehajtók
"Senkinek nem adok halálos mérget akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozóan még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához" - mondja a hippokratészi eskü, amit nem szeg meg egyetlen ma dolgozó orvos sem, hiszen tanulmányaik végeztével nem ezt, hanem egy modern időkhöz igazított esküt tesznek, amiből kimaradt a hivatkozás az abortuszra.
Szakonyi Tibor budapesti szülész-nőgyógyász főorvos többnyire olyan, megszakításra érkező betegeket lát el, akiket állandó praxisából ismer. "Tizenhárom éves volt a legfiatalabb ilyen páciensem, de olyan is volt, aki tizennégy éves korában szült: ő már későn jött. A baj az, hogy sok a szétesett család, a szülők nem érnek rá gyermekeikre, így a legkülönfélébb magazinok és barátnők világosítják fel a fiatalokat. Nincsenek már megfelelő ifjúsági mozgalmak, és talán a vallás visszatartó szerepe is csökkent. Hódít a szabadosság, a tinédzserek sokszor brahiból próbálgatják a szexet. Emlékszem, mi régen nagyon féltünk a terhességtől. Ma gyakori az a felfogás, hogy bemegyek a kórházba és kész. De nemcsak a tinédzsereket kell sajnálni, hanem azokat a húsz-negyven közötti nőket, akik szeretnék megtartani magzatukat, de körülményeik miatt nem tudják. Mások túl a határidőn keresnek minket, könyörögnek, fenyegetőznek, hogy öngyilkosok lesznek, ha nem szakítjuk meg a terhességüket. Megpróbálok hatni rájuk. Előtte mindenkitől megkérdezem, tudja-e, mi vár rá, biztos benne, hogy vállalja? (Kétszer mondtak nemet.) Utána mindenkinek elmondom, hogy kontroll szükséges, és tanácsot adok a védekezésről. Ezért soha nem bántottam senkit. Tudom, vannak kollégák, akik erről másként gondolkodnak, és ezért esetleg nyersen elutasítók, vagy nem is vállalják a beavatkozást. Nekem az a feladatom, hogy szolgáljam, óvjam az életet, segítsem az embert. De hiszek abban, hogy vannak vészhelyzetek. Ha ezt a megoldást választják, legyen. Nem könnyű, hiszen életet adok és - nem szívesen, de - veszek el. Feloldhatatlan ellentét. Modern gépeinkkel már a hatodik héttől szívműködést tudunk kimutatni. Arra inkább nem is gondolok, hogy a magzat vajon mit érezhet, érez-e egyáltalán? Néha azzal vigasztalódunk: talán meg sem maradna."
Hanzó Andrásné védőnő tíz éve tart abortuszt megelőzni, elkerülni segítő tanácsadást a balassagyarmati Kenessey Albert Kórházban. Eredményességi mutatói (a gyermeküket végül megtartók, illetve a visszaesők aránya) kétszer jobbak az országos átlagnál.
"Az az iskolázatlan réteg, mely tíz éve nem védekezett, az most se nagyon. Harmincöt-negyven éves korban már nemigen tanulják meg. Kétségbeesve néznek rám: "Nem is tudom, nézze, hát hogy maradtam én terhes? Semmivel." Ahol én dolgozom - mivel kicsi a város -, nagyon odafigyelünk a megszakításra érkezőkre. Igyekszünk kora reggel "megcsinálni" őket, amikor még nem nagy a mozgás az osztályon, hogy ne találkozzanak ismerőssel. Tizenhét év alatt egyetlenegyszer fordult elő, hogy nagyon megharagudtam egy lányra. Húszéves korára nyolc terhességmegszakítása volt. Hiába papoltunk neki, hogy az egész életét tönkreteszi, hogy ennyi kaparás már veszélyes, vegye a fáradságot és védekezzen, nem használt semmi. Aztán az orvos közölte vele: ez volt az utolsó, többször nem vállalja, mert bármikor kilyukadhat a méhe. Persze van, aki kétszer-háromszor is jön, de ők csak balszerencsések. Nem tudják megvenni a tablettát, vagy elmozdul a hurok. Százszázalékos módszer nincs. Hihetetlen küzdelmem volt, hogy gyermekem legyen, mert az első elhalt kisbaba után meddő lettem orvosi műhiba miatt; a sterilitásról elfeledkeztek. Sokáig álltam ott meddőn, és segítettem elvenni ép, egészséges babákat. Sokszor azt hiszem, megőrülök. De soha nem ítéltem el senkit érte, mindenkinek joga van választani, hogy szüljön-e vagy sem."
Minden nőgyógyásznak törvény által biztosított joga, hogy lelkiismeretére hivatkozva megtagadja az abortusz elvégzését. A Pacem in Utero Egyesület, illetve a Szülészek az Életért Társaság többek között ún. "tisztakezű orvosokat" tömörít. Kilenc magyar kórház a magzatvédő Alfa Szövetség kezdeményezésére évente három alkalommal (Magzatgyermek Napja, Élet Nemzetközi Napja, Aprószentek Ünnepe) nem végez abortuszt. Ugyanakkor a szülészeti-nőgyógyászati osztályokon biztosítani kell legalább egy terhességmegszakítást végző csoport működését, ami megnehezíti, hogy az orvos éljen a jogával.
S. Péter altatóorvos Fejér megyében. Pályáját szülészeti-nőgyógyászati osztályon kezdte, ahol három éven át altatta az úgynevezett kisműtéteseket. Ez idő alatt végig szenvedett attól, hogy kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni. Évekkel ezelőtt úgy döntött, elhagyja a kórházat. "Rengeteget csináltunk, megdöbbentően sokat, tíz-tizenötöt naponta. Voltak véletlen megesettek, de jöttek a "bérletesek" is. Nyolcadszorra, tizenkettedszerre. Nem beszéltünk velük a körülményekről. Azt mondhatnák: milyen alapon szól bele? És igazuk lenne, nem dolgunk. Az úgy nem igaz, hogy azért kellett eljönnöm, mert megkövetelték, hogy részt vegyek a magzatelhajtás nevű üzletben. Elvileg senki nem bántott, és nem ért hátrány amiatt, hogy nem akartam csinálni. De akinek allűrjei vannak, ahhoz már másképp állnak hozzá, egyéb konfliktusokban is másképp ítélik meg. Meg aztán diktálhatott akármit a lelkiismeretem. Jött egy szabadságos nap, nem volt benn más, valakinek meg kellett nézni azt az asszonyt, aki bejött vidékről. Amikor azt mondtam, hogy mostantól nem, senki nem kényszerített rá. Csak finoman szólva kényelmetlenné vált a helyzetem. Ugyanúgy zajlik, mint bármely más műtét, ugyanúgy bánnak a beteggel. Én legalábbis nem tapasztaltam az ellenkezőjét. Az operáló orvos el tudja végezni a műtétet nélkülem is, csak nehezebb. Lehet helyi érzéstelenítésben is, akkor a méhszáj köré fecskendezik a szert. Nem szokott tökéletesen sikerülni. Van, aki nagyon jól csinálja, de ez szinte művészet. Ahol én dolgoztam, ott igyekeztek altatni. Előírás a módszerre nincs, csak arra, hogy a betegnek joga van a fájdalomcsillapításhoz. Elvileg vele együtt kellene dönteni arról, hogyan kapja, valójában a helyi szokás a meghatározó. De csak olyan beavatkozást végzünk el, amihez a beteg előre hozzájárul. Nem ítélek el egy nőt sem. Én egyszerűbb helyzetekben is megfutamodtam már. Látok egy beteget öt percre a vizsgálatnál. Aztán legközelebb akkor, amikor bejön a műtőbe. Csak benyomásaim lehetnek, nem ismerem az életét. De azt látom, hogy mind retteg. És akinek fáj valami, az együttérzést érdemel. Erről szól a szakmám."