Melissa McCarthy egy testhez simuló, fekete overálban mutatta meg látványos átalakulását, amelyet egy feltűnő, ezüst díszítésű öv és játékos rojtos részletek tettek még különlegesebbé.
43 kilót fogyott
Az 55 éves színésznő az elmúlt években nagyjából 43 kilót fogyott, életmódváltását pedig mindig nyíltan kommunikálta. Edzésprogramját nagyon komolyan veszi, McCarthy heti öt alkalommal sportol, melyen részét képezik az erősítő edzések és a kardió is, de időnként teniszezni is szokott a változatosság kedvéért.
McCarthy átalakulását sokan dicsérték a közösségi médiában, többen pedig megjegyezték, hogy bár tudtak a változásról, azt nem sejtetették, hogy ennyire látványos az eredmény.
A fokozatosság számít
A színésznő egyébként nem titkolja, hogy korábban kevésbé egészséges módszerekkel is megpróbált fogyni. A Szívek szállodája forgatása idején például nagyon kevés kalóriát vitt be, ami saját bevallása szerint gyakran éhségérzetet és kimerültséget okozott. Később rájött, hogy a tartós eredményekhez a fokozatos, kiegyensúlyozott életmód vezet, nem pedig a szélsőséges diéták.
Az önelfogadás fontossága
Tapasztalataiból kiindulva fontosnak tartja a testpozitívitás hirdetését is. Két lányának azt tanítja, az önértékelés nem a külsőn. múlik, és nem szabad mások – gyakran irreális – szépségideáljaihoz hasonlítani magukat. Mint mondja, az egészség és az önelfogadás sokkal fontosabb, mint a tökéletesség hajszolása.
(Hello!)
(Borítókép: Getty Images / JC Olivera / Contributor)