Manapság, amikor minden nap lehetőségünk van rácsodálkozni egy-egy termék új árára, talán a szokásosnál is jobban várjuk a Black Friday-akciókat. A nagyobb értékű háztartási gépeket talán most lesz érdemes beszerezni, ugyanakkor érdemes résen lenni, hogy később se bánjuk meg az elsőre kedvezőnek tűnő beruházást.

A Black Friday napjainkban már nem csak egy pénteki akciós nap, aminek eredetileg indult: az évek során inkább Black-hétvége, vagy Black-hónap vált belőle. Egyre többen várják, hogy a csökkentett árakat kihasználva megszerezhessék a már kiszemelt termékeket. A legideálisabb, ha nem csak azért vásárolunk, mert megéri, hanem mert valóban szükségünk van egy adott termékre. Érdemes ugyanakkor utánajárni, hogy valóban megfelelő-e számunkra a megvásárolni kívánt, akciós darab.

Óvatosan a csomagajánlatokkal

Több helyen is azzal az ajánlattal vonzzák magukhoz a vásárlókat, hogyha egy márkától több terméket vesznek, akkor nagyobb kedvezményt kapnak. Anyagi szempontból logikusnak tűnik, hogy éljünk az ilyen lehetőségekkel, ha egyébként is mostanság terveztük felszerelni a lakásunkat új mosó- és mosogatógéppel, esetleg hűtővel. 

Ugyanakkor nem csak az anyagiakat, hanem egyéb szempontokat is érdemes figyelembe venni. Ha már azzal is elkezdünk számolni, hogy mekkora a megvásárolni tervezett készülékek működtetésének energiaigénye, akkor az is kiderülhet, hogy igazából egy nagy pénznyelőt tervezünk éppen beköltöztetni a lakásunkba. Ahogy az sem mindegy, hogy valóban tisztára mossa-e majd a kiszemelt gép a ruháinkat, edényeinket, vagy éppen mennyire stabilan hűti az élelmiszereket, hogy azok a lehető legtartósabbak legyenek, s ne kelljen kidobnunk őket – olvasható a Tudatos Vásárlók Egyesületének közleményében.

Ne márkát, inkább terméket válasszunk

Abba a csapdába sem érdemes beleesnünk, hogy vakon bízunk egy márkanévben, ugyanis a gyártók különböző termékei közel sem nyújtanak azonos teljesítményt. Sokan úgy hiszik, hogy egy drágább termék jobb teljesítményű, az olcsóbb pedig kevésbé, ám ez nem minden esetben igaz. A Tudatos Vásárlók független, laborban végzett terméktesztjei alapján kijelenthető, hogy ilyen egyértelmű összefüggés nincs. 

Éljünk az online vásárlás előnyeivel

Ha már körvonalazódott, hogy milyen terméket tervezünk beszerezni, hasznos lehet online tájékozódni az adott darab tulajdonságairól, vagy éppen arról, hogy mely üzletekben van készleten az általunk kiszemelt darabból. Így könnyebben és gyorsabban össze tudjuk hasonlítani az árakat, mint boltról boltra járva.

Mindemellett a szállítási költséget is sok esetben megspórolhatjuk, ha online rendelünk. Nem utolsó szempont, hogy nyugodt körülmények között értelmezhetjük az olvasott információkat, mielőtt meghozzuk a végleges döntést. Mindazonáltal online vásárlás során sem kerülhető el a fogyasztóra nehezedő diszkrét nyomásgyakorlás, például: „Már csak néhány darab maradt!” vagy „Utolsó darab”, amivel próbálják sürgetni a döntéshozatalt. Ennek ne dőljünk be, mert kattintgatni könnyű, de mégiscsak a saját pénzünk a tét. Gondoljuk végig – higgadtan –, hogy mire költjük, és miért.

(Borítókép: vásárló szerelmesek. Illusztráció: Getty Images)