Országos, reprezentatív kutatásban vizsgálták a magyarok idei ajándékozási terveit, az ünnepekkel kapcsolatos várakozásait.

A jelenlegi gazdasági helyzet hatása egyértelműen megmutatkozik a magyarok karácsonyi kiadásokra vonatkozó elképzeléseiben. Tízből négyen tervezik, hogy ajándékokra vagy akár a teljes ünneplésre kevesebbet költenek, és vannak olyanok is, akik anyagi okok miatt inkább szűkebb körben ünneplik majd a karácsonyt. A Yettel friss kutatásából az is kiderült, hogy

a többség jobban örül a nem tárgyi ajándékoknak, ezzel együtt egyre többen ajándékoznak élményeket.

A válaszadók háromnegyede bevallása szerint már kapott olyan ajándékot, amelyet nem tudott használni, éppen ezért jelenthet áthidaló megoldást egy nem tárgyi meglepetés.

via GIPHY

Ami a megajándékozandó személyek számát illeti, a magyarok többsége idén is ugyanannyi hozzátartozóját tervezi meglepni, mint tavaly, ötödük ugyanakkor kevesebbeknek vásárol. A legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a kitöltők fele a szüleit is meglepi, ám a barátoknak csak a válaszadók 18 százaléka tervez venni vagy készíteni valamit.

A kérdőívet kitöltők lényegében ugyanannyit – 59 ezer forintot – szánnak ajándékokra idén, mint 2021-ben. Az időközben bekövetkezett áremelkedéseket figyelembe véve ugyanakkor ez a keret idén kevesebb meglepetésre lesz elegendő. Sokan ennél is nagyobb megszorításra készülnek: tízből négyen nominálisan is kevesebbet terveznek költeni meglepetésre vagy akár a teljes ünnepre. Azok esetében, akik idén senkit sem ajándékoznak meg, többnyire a következő okok húzódnak döntésük hátterében:

  • anyagi tényezők;
  • megbeszélték a családdal;
  • vagy csak nem szeretnék, hogy erről szóljon az ünnep.

Az ajándékozás 10-ből 4 ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét.

via GIPHY

A legtöbb válaszadó ugyanazokkal a személyekkel karácsonyozik, mint eddig: tízből öten nagy családos környezetben, akár távoli rokonokkal együtt, míg tízből négyen csak szűk családi körben tervezik az ünneplést. Az anyagi nehézségek itt is tetten érhetők, hiszen aki kevesebb szerettével tervez személyes programot, az jellemzően a magas költségekre hivatkozik.

Bár a tárgyi ajándékok népszerűsége az elmúlt évekhez képest mostanra fokozatosan csökkent, továbbra is ezek bizonyulnak a legnépszerűbbnek. Dobogós helyen vannak a játékok (41%), ezt követik a ruházati (39%), majd az elektronikai cikkek (37%). Utóbbi termékek esetében a legtöbben fej/fülhallgatóval (23%), okosórával (14%), okostelefonnal (12%) vagy telefontokkal (12%) lepnék meg szeretteiket.

Egyre többen választják az élményajándékokat (20%) is – a 2021-es időszakhoz képest itt jelentős, majdnem kétszeres növekedés figyelhető meg. Emellett a kitöltők ötöde dönt saját maga által készített (20%) és pénzbe nem kerülő meglepetések mellett (15%).

Míg az online kereskedelem jelentősége összességében folyamatosan nő, a karácsonyi ajándékokat a többség (47%) még mindig inkább az üzletekben tervezi beszerezni, és mindössze 38 százalék gondolkodik online vásárlásban. A válaszadók novemberre vagy december elejére időzítik a meglepetések beszerzését, de ötödük már november előtt nekikezdett a vásárlásnak.

Milyen az ideális ajándék?

A válaszadók 72 százaléka legszívesebben valamilyen személyre szabott meglepetéssel készül, 60 százaléknak fontos, hogy funkcionális, 47 százaléknak pedig hogy reális ár-érték arányú ajándékot adjon. Ehhez képest, ha őket lepik meg valamivel, többségüknek (58%) a hasznossági szempont a legfontosabb, ezt követi a meglepetés személyre szabottsága (56%), míg a dobogó harmadik fokán a közös élmények állnak (36%).

(Borítókép: Ajándékozás. Illusztráció: Getty Images)