Stresszesebb életmódjuk és egészségtelenebb táplálkozásuk miatt sokkal nagyobb a sztrók kialakulásának kockázata a millenniumi generáció tagjainál. Egy átfogó kutatás rámutatott, hogy minél később jött valaki világra az 1960-as évet követően, annál nagyobb az esélye arra, hogy agyvérzésben fog meghalni.

A sztrók világszerte az egyik vezető halálok: csak az Egyesült Államokban évente több mint 795 ezer embert érint. A Rutgers Egyetem kutatóinak friss elemzése szerint a millenniumi, azaz az Y-generáció 1981 és 1996 között született tagjainak körében ütemesebben fog emelkedni az agyvérzés halálos áldozatainak száma, mint a korábbi generációk esetében – mutat rá a Healthline cikke alapján a HáziPatika.com.

Az International Journal of Epidemiology című folyóiratban közzétett elemzésben először különböztették meg az alanyokat születési évük szerint, és mérték fel ez alapján az úgynevezett iszkémiás sztrók kockázatának növekedését.

A kutatás 18 és 84 év közötti résztvevőit 44 éven keresztül, 1975 és 2019 között figyelték meg.

Az adatok kielemzése során a tudósok megállapították, hogy minél később jött valaki világra 1960 után, annál nagyobb volt a kockázata a halálos kimenetelű iszkémiás sztók kialakulásának.  Bár az elhalálozás aránya az életkor előrehaladtával csökkent, 85 éves korig az erősebbik nem képviselőit sokkal nagyobb arányban fenyegette agyvérzés: az 55 éves férfiak esetében például több mint kétszer akkora volt a halálos kimenetelű sztrók valószínűsége, mint a nőknél. Ez az arány 85 éves kor körül egyenlítődött ki

„A sztrók okozta halálozások aránya azért emelkedhet, mert az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a megelőzésére. Komoly kockázati tényező az életmód. Az elhízás és a cukorbetegség egyaránt szerepet játszik az agyvérzéses esetek növekvő számában, ezek előfordulása pedig a fiatalok körében egyre gyakoribb” – fejtette ki Atif Zafar, az egyik torontói kórház igazgatója. Hozzátette: a sztrók kialakulásának esélyét növeli továbbá a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás. „A millenniumi generáció tagjai más kihívásokkal is szembesülhetnek, mint korábban született társaik: kevesebb idejük marad önmagukra, többet stresszelnek, ami károsan befolyásolhatja az általános egészségi állapotukat,

emellett hozzájárulhat az agyvérzés okozta halálesetek számának növekedéséhez”

fejtette ki a szakember. Ha pedig a tendencia marad, a Z- és az Alfa generáció még nagyobb veszélyben lesz, mint a millenárisok.

(Borítókép: Egy fejét fogó férfi. Illusztráció: Shutterstock)