Több oka is lehet annak, ha valaki nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű alváshoz, az alvásidőn spórolni azonban nem érdemes. Alább arról olvashat, hogyan hat a szervezetünkre, ha éjjelente 6 óránál kevesebbet alszunk.

Erőteljesebb lehet a szorongás

A szakértők szerint a kevés alvás a hangulatunkra és a frissességérzetünkre is negatív hatással van, de a szorongásunk is felerősödhet, ha nem pihenünk eleget. A tudósok kiemelték: az erősebb szorongástól az agyunk az úgynevezett „fight or flight” üzemmódba kapcsol, és nem tudunk elaludni.

Nőhet a testsúly

Ha 6 óránál kevesebbet alszunk, csökken a vérünkben a kortizol, a leptin és az éhséghormonnak is nevezett ghrelin szintje, melynek következtében fokozódhat az étvágy, nagyobb eséllyel következik be rendszeres túlevés, ami hosszabb távon súlygyarapodással járhat. Ezeknek a hormonoknak ugyanis a testsúly szabályozásában is fontos szerepük van. 

via GIPHY

Csökkenhet a produktivitás

Az alváshiány a kognitív teljesítményt, a döntéshozatalt, a memóriát, a koncentrációs képességünk idejét és mértékét is rontja, ezért sem érdemes spórolni a pihenéssel töltött időn. A Házi Patika egy amerikai tanulmányt is említ példaként, mely szerint

azok a munkavállalók, akik átlagosan öt órát aludtak éjszakánként, évente 2,22 napot veszítettek a munkából, míg a nyolc órát alvók 1,48 napot.

Gyengülhet az immunrendszerünk

Miközben alszunk, szervezetünk az immunerősítésről is gondoskodik. Olyan anyagokat termel, amelyek segítik a kórokozókkal szembeni védekezést. Ha nem alszunk 7-8 órát éjszakánként, például kevesebb citokin termelődik a testünkben, ami azt jelenti, hogy kevésbé leszünk ellenállók a vírusokkal, baktériumokkal szemben, illetve hosszabb ideig tarthat a betegségből való felépülésünk.

További betegségek kockázata is nőhet

A 6 óránál kevesebb alvás növeli a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás, a stroke és a szívroham, valamint az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is.

(Borítókép: korán kelő férfi. Illusztráció: Getty Images)