Egy nemrég megjelent tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy azok, akik rendetlenebbnek ítélték meg otthonukat, nagyobb valószínűséggel voltak fáradtak és depressziósak, mint azok, akik rendezett környezetben éltek.

A rendetlen otthonokban élők kortizol, azaz stresszhormon szintje is magasabb a kutatók szerint. A rendetlenség rosszabb koncentrációképességhez, feszültséghez vezethet azáltal, hogy megnehezítheti az adott feladatra való összpontosítást. Megterhelő az agy számára, ha túl sok, az adott feladathoz nem kapcsolódó tárgy van a látószögünkben. Ez megnehezíti a koncentrációt és a hatékonyságot is csökkenti. Egy rendezettebb otthon pozitívan hat a hangulatra, míg a rendetlenség inkább feszülté, ingerlékenyebbé tehet. Az agyunk számára a rendetlenség félkész teendőket jelent, és a befejezetlenség hiánya egyesek számára rendkívül stresszes lehet. Ez különösen igaz akkor, ha életünk a szokásosnál gondterheltebb. Több kutatás is alátámasztotta a takarítás hangulatjavító hatását. A tiszta, rendezett környezet fokozza az elégedettség érzését.

A Connecticuti Egyetem tanulmánya szerint, amikor nagyon stresszesek vagyunk, az olyan ismétlődő cselekvések segíthetnek, mint a takarítás.

A rendteremtés ugyanis az irányítás érzetét kelti bennünk, hiszen teljesen mi „uraljuk” a folyamatot, ez növeli a boldogsághormonok szintjét. Tanulmányok szerint a tiszta ágynemű jobb éjszakai pihenést eredményez, ami számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a jobb hangulatot. A takarítással járó fizikai aktivitás, végül a tisztább otthon segít csökkenteni a stresszt, a szorongást és a depressziós tüneteket.

(BONUS)

(Borítókép: Takarító férfi, illusztráció Fotó: Getty Images)