Legalább napi kétszer ajánlott, ám ha elhanyagoljuk, azzal növeljük nemcsak a szívbetegségek, de az agyvérzés kialakulásának kockázatát: a fogmosás elhagyása komoly egészségügyi problémákkal járhat.

Korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a fogaink állapota összefügg a szívbetegségek kockázati tényezőivel, a legfrissebb kutatások szerint pedig a rossz szájhigiénia, beleértve az ínybetegségeket, a hiányzó fogakat és a lepedék felhalmozódását, a stroke kialakulásának esélyét is fokozhatja.

Azoknál az embereknél, akik genetikailag hajlamosak a fogszuvasodásra és hiányosak a fogaik, nagyobb valószínűséggel fordulnak elő az agyat érintő egészségügyi problémák

– hívta fel a figyelmet dr. Cyprien Rivier, a Connecticut állambeli Yale School of Medicine neurológiai posztdoktori munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. Kiemelte továbbá, hogy az ebből az okból kifolyólag bekövetkezett károsodás az agy fehérállományát érintheti.

Az egész szervezetre kihat

Az eddigi kutatások alapján egyre biztosabbnak látszik, hogy a rossz szájhigiénia az egész szervezetre nézve negatív következményekkel járhat – mutat rá a Dívány.hu. Ennek egyik lehetséges oka, hogy amikor a szervezetünk felveszi a harcot az ínybetegségeket okozó baktériumokkal, az a test más részein is gyulladásokat hozhat létre.

Ez a szisztémás gyulladás növelheti számos krónikus betegség, mint a szívroham, a stroke, a demencia, a terhességi szövődmények és bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát.

via GIPHY

Nem azonnal okoz problémát

Egy-egy átmulatott, vagy tervezetlenül máshol töltött éjszaka esetén mindenkivel előfordul, hogy megszakad a napi rutin. Néhány alkalom még nem jár különösebb veszéllyel, ám sokan akkor is hajlamosak elhanyagolni a tisztálkodást, ha huzamosabb ideig négy fal között ragadnak. Erre az egyik legjobb közelmúltbéli példa a koronavírus-járvány ideje alatti karantén időszak. Mivel a fogaink a mosásuk rendszeres elhagyásával nem azonnal kezdenek romlani, így kialakulhat az a téves biztonságérzet, hogy egy-egy kihagyás nem árthat, ám sok fogászati betegség lassan, az idő múlásával fejlődik ki. Ha pedig nem kezelik ezeket, akkor további szövődmények kialakulásához vezethetnek.

Nemcsak a betegségek, de a fogaink élettartamának növelése érdekében is érdemes odafigyelni a megfelelő szájhigiéniára, a fogak élettartama ugyanis 40-50 év, ám sokan dupla ennyi ideig is élnek. Hogy megakadályozzuk a káros baktériumok elszaporodását, legalább napi kétszer mossunk fogat, használjunk fogselymet vagy fogköztisztítót, figyeljünk oda ínyünk állapotára és a öblögessünk napi két alkalommal szájvízzel. Fontos, hogy fogorvoshoz is rutinszerűen, félévente járjunk ellenőrzésre, hogy kiszűrjük az esetleges fogkárosodásokat, szájhigiéniás betegségeket, illetve eltávolíttassuk a fogkövünket.

Annak megerősítéséhez, hogy agyunk egészségére jótékony hatással van-e a szájhigiénia javítása további vizsgálatok szükségesek.

(Borítókép: Férfi a tükör előtt. Illusztráció: Getty Images)