Az alvásproblémák és a stroke közötti összefüggéseket vizsgálták egy ír tanulmányban tudósok, akik a kutatásuk során megdöbbentő eredményre jutottak.

A Neurology folyóiratban megjelent tanulmányban közel 4500 idősebb felnőttet kérdeztek meg az alvási szokásaikról, beleértve az alvással töltött órák számát, az alvás minőségét, a szunyókálással töltött időt, és az alvás közbeni légzési problémákat, többek között a horkolást. A megkérdezett személyek között fele-fele arányban voltak agyvérzésen átesett emberek és olyanok, akik egyszer sem kaptak stroke-ot. 

„Az eredmények azt mutatják, hogy megsokszorozódik azoknál az embereknél a stroke kockázata, akiknek az alvása valamilyen okból kifolyólag nem elég pihentető” – mutatott rá dr. Christine McCarthy, a Galwayi Egyetem munkatársa. A kutató rámutatott, hogy 

azok, akik öt óránál kevesebbet aludtak, valamint azok, akiknek a légzése alvás közben egy időre leállt, majd újra megindult, illetve akik horkolással küzdöttek,  háromszor nagyobb valószínűséggel kaptak agyvérzést.

Az eredmények fényében a kutatást végző orvosok arra jutottak, hogy az alvás javítását célzó beavatkozások csökkenthetik a stroke kockázatát.

(Dívány)

(Borítókép: Kanapén szunyókáló férfi. Illusztráció: Getty Images)