Ahány ház, annyi szokás – szól a mondás, ami az ételek elkészítési módjában is tetten érhető. A különböző fogásokat családról családra, valamint nemzetről nemzetre másképpen készítik: míg a rakott krumpli hazánkban egy tojással, kolbásszal, tejföllel készülő, telített zsírokban gazdag étel, addig Franciaországban marhahúst, pürésített burgonyát és sajtot sütnek össze. Mi most bemutatjuk azt a verziót, amelyre egy három Michelin-csillagos étterem séfje esküszik.

Dominique Crenn a világ egyik legeredményesebb séfje, ráadásul az első női szakács, aki három Michelin-csillagot is bezsebelt az éttermének. Munkássága során nemcsak ínycsiklandó ételek elkészítésére, hanem arra is törekszik, hogy munkássága környezetkímélő legyen. Ennek megfelelően éttermeiben nem dolgozik húsokkal, kizárólag fenntartható tengeri alapanyagokat és zöldségeket használ – mutat rá a Roadster.hu.

Crenn rendszeresen osztja meg különböző receptjeit a nagyérdeművel. Így tett legutóbb is, amikor az egyik kedvenc fogásának, a húsmentes parmentiernek, vagyis burgonyával készült ételnek az elkészítési módját tette közszemlére. A vegetáriánus rakott krumpliban a marhahúst zöldségekre cserélte. Íme a recept!

Hozzávalók:

  • 1 kilogramm burgonya
  • 2⁄3 csésze tejszín
  • 100 gramm szobahőmérsékletű vaj kockára vágva
  • 1,5 deciliter alaplé
  • 200 gramm tetszés szerinti félkemény sajt
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 2 darab sárgarépa meghámozva és felkockázva
  • 1 póréhagyma felkarikázva
  • 1 cukkini felkockázva
  • só, bors

Elkészítés:

A krumplit megpucoljuk, egy közepes edényben vízzel felöntjük, sózzuk és puhára főzzük. Miután elkészült, leszűrjük, majd visszatesszük az edénybe. Hozzáadjuk a vajat és homogén állagúra pürésítjük! Hozzákeverjük a tejszínt és félretesszük.

Ezt követően egy serpenyőbe teszünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a felkockázott sárgarépát és tíz percig pirítjuk. Kiszedjük és félretesszük. A serpenyőben újabb adag olívaolajon megfonnyasztjuk a póréhagymát, majd miután ezt is félretettük, a kockázott cukkinivel is megismételjük a folyamatot. A lepirított zöldségeket végül egy nagy serpenyőbe tesszük, felöntjük 1,5 deciliter alaplével és öt percig főzzük. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk.

Eközben a sütőt előmelegítjük 190 fokra. Kivajazunk egy hőálló tálat, az aljára tesszük a zöldségeket, ráhalmozzuk a burgonyapürét, majd azt egy villával elsimítjuk. Ráreszeljük a sajtot és 20 perc alatt készre sütjük.

(Borítókép: Francia rakott krumpli. Illusztráció: Getty Images)