Egyfelől az egyik legkellemesebb és legnyugtatóbb időtöltés lehet kis kedvencünk megsétáltatása, egyben a fejünk kiszellőztetése a friss levegőn. Másfelől meglepően magas azoknak az aránya, akik e tevékenység közben szenvednek el valamilyen agysérülést egy amerikai kutatás szerint.

Ijesztően nagy arányban szenvednek el agysérüléssel járó balesetet a kutyájukat pórázon vezető állattartók – derült ki egy frissen publikált amerikai kutatásból. A John Hopkins Egyetem kutatóinak eredménye szerint a traumás agysérülés a második leggyakoribb azon sérülések közül, amelyeket kutyasétáltatás közben szenvednek el emberek az Egyesült Államokban.

A kutya és az ember együttélésének körülményeit számtalan oldalról vizsgálták már tudósok, kezdve az állatszőr allergiásokra gyakorolt hatásától a kutyákra jutó élősködők jelentette veszélyig. A sétáltatással járó fizikai sérülések kapcsán ugyanakkor kevés átfogó tanulmány született, ám miután a koronavírus-járvány idején megugrott az örökbefogadó gazdik száma, a kutatók úgy vélték, érdemes lehet megvizsgálni a pórázon tartott ebek tartásának árnyoldalait. 

„Egy 2021–2022-es országos felmérés szerint az amerikai háztartások közel 53 százaléka tart legalább egy kutyát” – mondta el Ridge Maxson, a nemrég közzétett tanulmány vezető szerzője. A John Hopkins Egyetem orvostanhallgatója kutatócsoportjával egyetemben arra volt kíváncsi, hogy a kutyák sétáltatása miatt milyen sérülések érik leggyakrabban a gazdikat. Ehhez egy nagy országos egészségügyi adatbázisból szűrték le a releváns információkat. 

Az eredmények szerint 2001 és 2020 között 42 ezer 659 olyan balesetet regisztráltak, amely kutyasétáltatás közben történt. A sérülésekkel orvoshoz fordulók csaknem fele 40 és 64 év közötti, 75 százalékban nőnemű gazdi volt. Mint kiderült, jellemzően olyankor sérültek meg, amikor a kutyájuk hirtelen megrántotta a pórázt, vagy körbefutva őket a lábuk köré tekerte azt.

Az ilyen esetekben bekövetkezett sérülések közül a leggyakoribb az ujjtörés volt, ám a listára olyan, ennél jóval veszélyesebb kórképek is felkerültek, mint az esés következtében kialakult traumás agysérülés.

Ez sokszor agyrázkódást, agyi zúzódást eredményezhet, de koponyaűri vérömlenyt is gyakran feljegyeztek a kórházak. Az agykárosodás legnagyobb kockázata az idősebb kutyasétáltatók körében volt, akik 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek traumás sérülést, mint a fiatalabbak. A kutyasétáltatáshoz köthető sérülések a vizsgált húsz év alatt a négyszeresükre nőttek, ami tükrözheti a kutyatartás elmúlt években tapasztalt felfutását – írja a HáziPatika.com.

(Borítókép: Kutyát sétáltató férfi. Illusztráció: Getty Images)