Egyre többen döntenek úgy, hogy az állami egészségügyi intézmények helyett a magánorvosi ellátást helyezik előtérbe és inkább ide járnak a különböző problémáikkal.

A hosszas várólisták miatt egyre többen határoznak úgy, hogy inkább saját zsebből fizetik a kezelésüket. Ehhez viszont egyre mélyebben zsebbe kell nyúlni.

Magyarországon az egészségügyi kiadások közel harmadát magánorvosoknál költjük el, amivel hazánk nemcsak regionális, de európai összevetésben is az élbolyba tartozik.

A Magyar Nemzeti Bank friss jelentése szerint tíz év alatt duplájára emelkedett a magánegészségügyi szolgáltatásokra költött összeg. Míg 2012 és 2015 között összesen 10-11 milliárd forintot fizettek ki ilyen célra az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjai, addig 2021-ben már 19 milliárdot, tavaly pedig 22 milliárdot adtak erre a célra. 

A hazai egészségügyi rendszer finanszírozása négy forrásból tevődik össze:

  1. a központi és önkormányzati költségvetésből,
  2. az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséből,
  3. a háztartások közvetlen kifizetéseiből,
  4. valamint az önkéntes egészségügy-finanszírozási alrendszerek kifizetéseiből.

Tavaly ez utóbbi kifizetések összege immár elérte a 65 milliárd forintot, ami 5,5 milliárd forinttal haladta meg a 2021-es értéket. Ennek az összegnek több mint felét gyógyszerekre, speciális tápszerekre, vitaminkészítmények és gyógyászati segédeszközökre költötték. Több mint harmada pedig egészségügyi szolgáltatásokra. 

Összességében évente 1000 milliárd forintot költenek egészségre a háztartások. Ennek nagyjából fele magánellátásra megy el, a másik felét pedig a gyógyszertárakban, gyógyászatisegédeszköz-boltokban fizetik ki a betegek. 

A magánegészségügy szemmel láthatóan egyre költségesebb. Az idei első negyedévet figyelembe véve átlagosan 13,6 százalékkal emelkedtek a leggyakrabban igénybe vett vizsgálatok árai a fővárosban az előző év azonos időszakával összehasonlítva, míg vidéken 36,5 százalékkal – mondta Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója a napi.hu-nak. 

( napi.hu )

(Borítókép: Férfi orvosnál. Illusztráció: Westend61/Getty)