Számos üdítőitalt és rágógumit édesítenek aszpartámmal, amely kémiai vegyületet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várhatóan hivatalosan is rákkeltőnek nyilvánít július közepén.

Az aszpartámról már korábban is felmerült, hogy káros, ám eddig semmilyen hivatalos lépés nem történt annak érdekében, hogy betiltsák a használatát. A WHO rákkutató részlege, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) ugyanakkor számos vizsgálatot lefolytatott, a döntéshozók pedig úgy határoztak, hogyha a felülvizsgálat során is aggasztó eredmények születnek, akkor idén júliusban hivatalosan is rákkeltőnek nyilvánítják az E951 néven is ismert vegyületet, a világ egyik legelterjedtebb mesterséges édesítőszerét.

Az aszpartám a répacukornál mintegy kétszázszor édesebb ízű anyag, amellyel olyan termékekben találkozhatunk, mint a diétás Coca-Cola, illetve számos rágógumi és más üdítőitalok.

A JECFA, a WHO adalékanyagokkal foglalkozó bizottsága az összes közzétett bizonyíték alapján július 14-ig felülvizsgálja az vegyület használatát, és várhatóan még aznap nyilvánosságra hozza az eredményt, az IARC pedig az arra vonatkozó döntését, hogy mi lesz az aszpartámot tartalmazó élelmiszerekkel – írja a Reuters cikke alapján a HáziPatika.com.

A WHO korábban arra is figyelmeztetett, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a cukorpótlók használata a testzsír csökkentése terén sem jár hosszú távú előnyökkel, sőt a mesterséges édesítőszerek felnőtteknél fokozzák a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás kockázatát. Francesco Branca, a WHO táplálkozásért és élelmezésbiztonságért felelős igazgatója azt javasolta: válasszunk inkább cukrozatlan vagy természetes cukrokat tartalmazó élelmiszereket.

(Borítókép: Kávéba kerülő édesítőszer. Illusztráció: Getty Images)