Zavarhatja a nyugodt alvást, sőt elhízást is okozhat, hogyha tévé előtt alszunk el – mutatták ki egy korábban közölt kutatásban. A kilót gyarapodása mellett további egészségügyi panaszokkal is összefüggésbe hozták a képernyő előtti elalvást.

A kedvenc sorozatunk, egy korábban már számtalanszor lejátszott Columbo-epizód, vagy épp egy egész estés rajzfilm: személye válogatja, hogy ki mire tud a legjobbat durmolni, mostanra azonban több kutatás is kimutatta, hogy nem tesz jót az alvásunknak, sőt az egészségünknek sem, hogy képernyő előtt hajtjuk álomra a fejünket. 

Egy felnőtt szervezet számára a legideálisabb 7-8 óra alvás éjszakánként. Ez alatt az idő alatt a testünknek és az elménknek teljes nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy kipihenje magát, ebben azonban megzavarhat minket a különböző multimédiás eszközök, így a televízió használata. Bár mellette szól, hogy egy jó sorozat vagy film lejátszása oldja az alvásban esetleg minket akadályozó szorongást és stresszt, ezáltal könnyebben álomba merülünk, ha a készülék bekapcsolva marad, akkor sokkal több kárt okoz mint hasznot.

Először is fontos tudni, hogy az alvást szabályozó egyik legfontosabb hormon, a melatonin termelődését akadályozza a fény. Ha bekapcsolva hagyjuk a tévét, akkor az abból sugárzó kék fény késleltetheti az elalvás idejét, illetve az elalváshoz szükséges időtartamot, ezzel együtt pedig lerövidítheti a REM-fázist, amelynek során a testünk és az elménk regenerálódik, illetve az emlékeink elraktározódnak.

Egyes felmérések szerint akkor alszunk igazán jól, ha fél órán belül álomba tudunk merülni, ezt azonban nagyban kockáztatja az égve hagyott televízió.

Bizonyíték erre annak a 2015-ös kutatásnak az eredményei, melyek szerint a résztvevők 15 százaléka számára megnehezítette az elalvást a bekapcsolva hagyott tévé, 20 százalék pedig fáradtnak érezte magát az ébredést követően. Ha pedig nem tudunk elég pihentetően aludni, akkor problémáink adódhatnak nap közben a koncentrálásban, a tiszta gondolkodásban és az emlékek felidézésében. Mindezen kívül gyakran jelentkezhet szorongás, depresszió, ingerlékenység, mindebből kifolyólag pedig problémák merülhetnek fel a kapcsolatainkban.

Nemcsak a hangulatunkra van hatással, hanem az olyan egészségügyi problémák kockázatát is növelheti a televízió stimuláló hangja és fénye, mint a szív- és vesebetegség, magas vérnyomás, agyvérzés, II-es típusú cukorbetegség és az elhízás.

Kutatások kimutatták, hogy az alváshiány összefüggésben áll a súlygyarapodással.

Egy 2019-ben közzétett tanulmány 43 ezer, 35 és 74 év közötti nő körében vizsgálta a fény alvásra és testsúlyra gyakorolt hatását. A kutatók azt találták, hogy azoknak a nőknek, akik tévé mellett aludtak el, 17 százalékkal nagyobb esélyük volt elhízni, mint másoknak. Ezzel szemben azoknál a nőknél, akik valamilyen világítás mellett merültek álomba, nem volt jelentős súlygyarapodás.

Bár a kutatók az olyan előnyökkel is tisztában vannak, mint az általunk ismert filmek nyugtató, ellazító hatása, inkább relaxációs zenék lejátszását, olvasást, forró fürdőzést, meditációs gyakorlatokat és az elalvás előtti időszakban halovány fények használatát javasolják, ha mindenképpen szükségünk van valamire ahhoz, hogy elnyomjon minket az álom.

(Health)

(Borítókép: Alvó túlsúlyos férfi. Illusztráció: Getty Images)