Erősíti egy, az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető, a gyógyszerezéssel összefüggő jelenség kialakulását a légszennyezettség. Az így kialakult súlyos állapotok világszerte több mint egymillió ember halálát okozzák.

Növeli az egészségügyi szempontból kifejezetten súlyos antibiotikum-rezisztencia kialakulásának esélyét a rossz levegő – derült ki egy új tanulmányból. A Lancet Planetary Health című szaklapban megjelent kutatásról a The Guardian számolt be, amelynek cikke szerint a tanulmány csaknem 20 év adatait öleli fel és több mint 100 országot fed le. Az eredmények igencsak baljóslatúak, ugyanis kiderült, hogy

ahogy világszerte erősödött a légszennyezettség, azzal egy időben fokozódott az antibiotikum-rezisztencia is, ami becslések szerint világszerte mintegy 1,3 millió ember halálát okozza.

Ezt az egészségügyi kockázatot elsősorban a fertőzések kezelésére alkalmazott készítmények túlzott és helytelen használata okozza, de a tanulmány szerint a problémát súlyosbítja a levegő erősödő szennyezettsége is. Számszerűsítve a szálló por (PM2,5 jelölésű) 10 százalékos emelkedése a levegőben az antibiotikum-rezisztencia 1,1 százalékos fokozódását idézi elő az adatok elemzése szerint.

Megállapították azt is, hogy 2018-ban mintegy 480 ezer ember idő előtti halálát okozhatta a légszennyezettséggel összefüggésben álló antibiotikum-rezisztencia.

„Vannak arra utaló jelek, hogy a szálló por tartalmazhat antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat, amelyek bejuthatnak a szervezetbe” – jegyezték meg a tanulmány szerzői, ugyanakkor a pontos tudományos háttere nem tértek ki. Mindazonáltal kiemelték, hogy a levegő szennyezettségének csökkentése hozzájárulhat az antibiotikum-rezisztencia visszaszorításához.

A különböző jövőbeli lehetséges forgatókönyvek modellezése során arra jutottak, hogy ha nem mérséklődik a levegő szennyezettsége, akkor 2050-re az antibiotikum-rezisztencia világszerte további 17 százalékkal erősödhet.

(HáziPatika

(Borítókép: Gógyszert szedő férfi. Illusztráció: Getty Images)