A szexuális együttlétek bár az élvezetről és az egymás iránt táplált érzelmek megéléséről szólnak, egyes pozitúrák kifejezetten veszélyesek lehetnek. Egy orvos már két éve elárulta, hogy melyik a legrizikósabb módja az összefonódásnak, ám a videó most új életre kelt.

Bár csont nélküli szerv, egy-egy óvatlan pillanatban így is „eltörhet” a férfiak pénisze, erre pedig egy bizonyos szexpozíció gyakorlása során a legnagyobb az esély. Dr. Karan Rajan Londonban praktizáló sebész, aki 5,1 millió követőjével a TikTok egyik legfelkapottabb egészségügyben dolgozó sztárja, nemrég egy új videóval örvendeztette meg a nézőit, akiknek elárulta, hogy melyik a legveszélyesebb pozitúra az ágyban.

Állítása szerint a pénisztörések fele a fordított lovaglópóz során következik be.

„Bár ritkán, de előfordulhat pénisztörés, ha az erekcióban lévő péniszt trauma éri. A közösülés közbeni szabálytalan mozgások, vagy ha a két fél nincs összhangban, a pénisz kicsúszásához vezethet, és a partner szeméremcsontja összenyomhatja azt, ami törést, pontosabban a tunica albuginea szakadását okozhatja” – hívta fel a figyelmet a doktor. A tunica albuginea egy olyan rostos szövetdarab, amely összeköti a heréket, és lehetővé teszi a pénisz megnagyobbodását az erekció során.

A Mayo Clinic szerint a kezeletlen pénisztörés merevedési zavarokhoz, hegesedéshez és a pénisz maradandó görbületéhez vezethet. Leírásuk szerint a baleset gyakran olyan hímvesszőt eredményez, amely „kidudorodik és lilának tűnik”. A lehetséges töréssel azonnali fájdalom, pattogó vagy recsegő hang, merevedésvesztés, duzzanat és a bőr alatti vérzés miatt elszíneződéssel jár. Ha bárki ilyesmit tapasztal, jobb ha azonnal orvoshoz fordul, ugyanis a probléma sebészeti úton helyreállítható.

A népszerű videó eredetileg még 2021-ben jelent meg, de nemrégiben ismét felkapták, és őrületes, milliós nézettséget és 411 ezer kedvelést gyűjtött össze.

A pénisztöréssel kapcsolatban 2018-ban átfogó kutatást végeztek, a Szexuális pozíció és a pénisztörés súlyossága közötti összefüggés című tanulmány az International Journal of Impotence Research című folyóiratban jelent meg. Az eredmények dr. Karan Rajana tapasztalatival szemben azt mutatták, hogy a pénisztöréses esetek 41 százalékáért a kutyapóz a felelős.

(Colore)

(Borítókép: Félbetört uborka. Illusztráció: Getty Images)