A fájdalomküszöbünkre hatással vannak többek között a korábbi tapasztalataink, valamint az aktuális érzelmi és pszichés állapotunk. Míg lehangoltság, depresszió, szorongás és stresszhelyzet esetén intenzívebben, addig magasabb adrenalinszint esetén kevésbé érzékeljük a fájdalmat. Van azonban egy tényező, ami bizonyítottan csökkenti a fájdalomérzetet a férfiak esetében. Mutatjuk!

A férfiak orvosi vizsgálatokon tapasztalható fájdalomküszöbét tesztelték a svéd Lund Egyetem egy friss tanulmányában, amelynek során rövid lézerimpulzusokkal stimuláltak egészséges önkénteseket a lábuk ívében. A kutatók azt tapasztalták, hogy 

a résztvevőknek magasabb volt a fájdalomküszöbük egy női vizsgáló kezei alatt, mint amikor férfiak kezelték őket.

Ebből kifolyólag a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a női orvosok jelenléte amolyan fájdalomcsillapító hatással bír a férfiakra, függetlenül attól, hogy a hölgydoktorok éppen mit viselnek. A kutatásban ugyanis a férfi és női vizsgálók egyforma ruhákba bújtak, illetve a vizsgálatok menete is ugyanaz volt.

A kutatók egy másik kísérletet is végeztek. A résztvevőknek ez alkalommal egy gombot kellett megnyomniuk, amely gyenge elektromos áramot bocsátott ki, majd amikor fájdalmat éreztek, el kellett engedniük a gombot. A teszteket ebben az esetben is kétszer végezték el, egyszer egy férfi, egyszer pedig egy női vizsgáló jelenlétében. Az első vizsgálathoz hasonlóan a férfi résztvevők ugyancsak több fájdalmat tudtak elviselni egy női vizsgáztatóval, mint egy férfival.

Ezúttal azonban ugyanez igaz volt a női résztvevőkre is.

A legutolsó kísérletben 245 beteg vett részt három különböző kórházi osztályon. Egy női és egy férfi vizsgáló kérdezte a betegeket a fájdalmukról röviddel a műtét után. Az elemzés kimutatta, hogy a férfiak azt vallották – ellentétben a megkérdezett nőkkel –, hogy valamivel kevesebb fájdalmat éreztek, amikor egy nő kérdezte őket.

„Ez az egyes páciensek esetében sokat számíthat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a fájdalom különbségei akkor voltak a legnagyobbak, amikor a fájdalom már akkora volt, hogy a betegek fájdalomcsillapítást kezdtek kérni” – mutatott rá Anna Engskov kutató, aneszteziológiai és intenzív terápiás tanácsadó. Felhívta továbbá a figyelmet korábbi kutatások eredményeire, melyek szerint a nők több empátiával rendelkezhetnek, ami összefügghet az úgynevezett csendes kommunikációval, vagyis több mosollyal és közvetlenebb szemkontaktussal. Hogy csupán ezzel magyarázható-e a fájdalomküszöb kitolódása, egyelőre nem világos.

„Ez az első megerősítése ezeknek az eredményeknek, mind kísérletileg egészséges pácienseknél, mind klinikailag újonnan operált betegeknél. A nemi szempont figyelembevétele a fájdalom értékelése során remélhetőleg hozzájárulhat ahhoz, hogy a betegek még jobb ellátásban és fájdalomkezelésben részesüljenek a jövőben” – fogalmazott Jonas Åkeson professzor, aki a malmői Skåne Egyetemi Kórházból irányította a vizsgálatot.

(EgészségKalauz)

( Borítókép: Férfi egy női orvosnál. Illusztráció: Getty Images)