Habár a hűtőszekrény funkcióját tekintve az élelmiszerek hosszabb tárolási idejét biztosítja és bizonyos ideig megakadályozza azok romlását, egyes ételek esetében jobb, ha inkább nem használjuk. Mutatjuk, melyek ezek.

Elindította Maradék nélkül nevű programját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek Facebook-oldalán rögtön közzé is tettek egy videót, amelyben hangsúlyozzák az élelmiszerek megfelelő tárolását annak érdekében, hogy ne romoljanak meg idő előtt és kelljen kidobni azokat.

„Egyes élelmiszerek nagyon jó közeget biztosítanak a baktériumok elszaporodásához, mert nagy a nedvességtartalmuk és sok bennük a tápanyag” – olvasható a bejegyzésben. Arra is kitérnek, hogy míg a húsokat, halakat, tejtermékeket, készételeket, valamint a friss zöldségek és gyümölcsök többségét minden esetben hűtőszekrényben kell tárolni, a tartós élelmiszerek felbontás előtt nem igényelnek hűtést. Ide tartoznak azok a termékek, amelyeknek a csomagolásán nem fogyaszthatósági, hanem minőségmegőrzési idő van feltüntetve. Fontos ugyanakkor, hogy felbontás után ezeket is veszélyeztethetik a mikrobák, ezért a nyitott konzerveket, lekvárokat, UHT tejeket, illetve az olyan szószokat, mint a ketchup, majonéz és mustár, egyaránt hűtőbe kell tenni.

Ezeket véletlenül se tegye hűtőbe

A videóból az is kiderül, hogy egyes zöldségek és gyümölcsök érzékenyek a hidegre, ezért hűtőszekrényben tárolva hamarabb megromlanak.

Ilyen a banán, a görögdinnye, a paradicsom, a paprika, az édesburgonya és a burgonya, továbbá a hagyma, a fokhagyma, az avokádó, a gyömbér, a grapefruit, a mangó, az anananász és a tökfélék is.

Ezeket érdemes inkább sötét, hűvös kamrában vagy szobahőmérsékleten tárolni, ám csak addig, amíg fel nem vágtuk, mert azt követően már elveszítik védekezőképességüket a mikroorganizmusokkal szemben.

Szintén nem ajánlott hűtőbe tenni a pékárukat. A belső páratartalom mellett gyorsabban kiszáradnak. Éppen ezért, ha esetleg félő, hogy nem fogy el például a kenyér, akkor jobban járunk, ha bezacskózva lefagyasztjuk. Amikor pedig szükség lesz rá, kiolvasztva közel olyan lesz, mintha frissen vettük volna.

Gyakori tévhit az is, hogy a tojást hűtve kell tárolni. Valójában nem szükséges hűtőszekrénybe tenni. Amennyiben viszont megtettük, akkor ne vegyük ki addig, amíg fel nem használjuk. Megmosni sem érdemes, mert így sérülhet a tojáshéj felszínét borító réteg, amely a romlás ellen nyújt védelmet. Inkább töröljük csak át óvatosan egy papírtörlővel, ha úgy látjuk, hogy szennyezett a felülete. Emellett ügyeljünk rá, hogy ne érintkezzen más élelmiszerekkel.

A Maradék nélkül program a közelmúltban kiadott egy részletes útmutatót, bemutatva a helyes hűtőhasználat gyakorlatát. Az ingyenesen letölthető leírást ide kattintva találja.

(HáziPatika)

(Borítókép: Férfi a hűtőszekrény előtt. Illusztráció: Getty Images)