Ki pólóban, ki gatyában, ki pizsamában hajtja álomra a fejét, aki pedig az ádámkosztümre esküszik, az is inkább a meleg, nyári hónapokban bújik meztelenül a takaró vagy huzat alá. Mint arra több kutatási eredmény is rávilágít, utóbbi gyakorlatot sokkal többször kellene űzni, ugyanis számos előnye van. Mutatjuk, melyek ezek!

Nyugodtabb éjszakák

Tanulmányok kimutatták, hogy az álmatlanság és a testhőmérséklet között szoros kapcsolat van. A testhőnk elalváskor lecsökken, és csak az alvásciklus végén kezdünk el melegedni. Ha éjszakára vastag zoknit vagy meleg pizsamát húzunk magunkra, akkor alvás közben könnyen túlmelegszik a testünk, ami megzavarja a bioritmusunkat és gyakran felébredhetünk, a visszaalvás pedig nehézkes lehet.

Jobb anyagcsere

A meztelen alvással járó alacsonyabb testhőmérséklet az úgynevezett barna zsírszöveteket aktiválva fokozza az anyagcserét, aminek hatására a test elégeti a felesleges kalóriákat, hogy hőt termelhessen. Ezenkívül a hűvösebb hőmérséklet csökkenti az egyes anyagcsere-rendellenességek kockázatát is, mint például a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását.

Lassabb öregedés

Alvás közben a testünk melatonint és növekedési hormonokat termel, amelyek felnőttkorban elősegítik a regenerálódást és megújulást. Mivel hűvösebb környezetben az alvás is jobb minőségű, így a ruha nélkül töltött éjszakák pihentetőbbek lesznek, ami segít minket a fiatalságunk megőrzésében.

Jó hatással van a párkapcsolatokra

Ha alvás közben a csupasz bőrünk összeér a párunkéval, az növeli a szervezet által termelt oxitocin mennyiségét. Az oxitocin – más néven szerelemhormon – fokozza a kötődést, sőt még a nemi vágyat is, így a meztelen alvás a szexuális életünket is jobbá teheti.

Jót tesz az egészségnek

Mivel a különböző baktériumok főként meleg, nedves környezetben telepszenek meg, így a nőknél a pizsama és a takaró együttes használata segítheti a nem kívánt kórokozók elszaporodását az intim testtájakon. A férfiak esetében a herék túlmelegedése a spermiumképződés csökkenését, illetve a hímivarsejtek minőségromlását okozhatja. Mindebből kifolyólag az egészségünknek is jót teszünk, ha legalább éjszaka hagyjuk levegőhöz jutni az intim testrészeinket.

Önbizalommal tölt el

Akik némi túlsúllyal küzdenek, hajlamosak önmaguk előtt is szégyellni, és így rejtegetni a testüket, ezzel  tovább rombolva a saját önbecsülésüket. Kutatók szerint minél többet vagyunk meztelenül, annál könnyebben el tudjuk fogadni a testünket, és egy idő után egyre jobban érezzük majd magunkat a bőrünkben, ami az önbizalmunkat is megnöveli.

(HáziPatika)

(Borítókép: Takaró alól kilógó lábak. Illusztráció: Getty Images)