Prüszköl, folyik az orra, netán gyomorbántalmai is vannak? A lázas tünetek csak nehezen múlnak és már napok óta ágynak esett? Ha mindez igaz, nagy eséllyel sokkal komolyabb bajról van szó, mint egy egyszerű nátháról. Mutatjuk, mely tünetek jellemzők ilyen esetekben!

Ha benáthásodunk, általában elég, ha a tünetek enyhítésével kikúráljuk saját magunkat, ám ha az orrfolyáson, orrduguláson, tüsszögésen, köhögésen és torokfájáson túl egyéb tünetek is megjelennek, érdemes lehet inkább orvost felkeresni, mert a baj komolyabb lehet. Alább azokat a szimptómákat taglaljuk, amelyek megjelenése esetén már vizsgálatra lehet szükség.

Elhúzódó tünetek

A nátha általában három-négy nap alatt magától elmúlik, ha sokat pihenünk és megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk. A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint, amennyiben a tünetek 10 napnál tovább tartanak, szinte biztos, hogy valamilyen aggasztóbb dolog áll fenn, például influenza.

Napokig tartó hőemelkedés

Aggodalomra adhat okot, ha napokig tartó hőemelkedésünk van, a szervezetünk ugyanis ilyen esetben már felvette a küzdelmet valamilyen komolyabb kórokozóval szemben. Egy, a Frontiers in Medicine című lap 2022-es kutatásából kiderült, hogy a tartós hőemelkedés többek között influenzára vagy mononukleózisra (más néven csókbetegségre) is utalhat.

Magas láz

Ha a hőemelkedés lázzá fajul, akkor már komolyabb influenza-fertőzésről is szó lehet. Ennél a betegségnél a hidegrázás vagy borzongás az egyik kezdeti tünet, és az első egynéhány napban gyakori a láz, amely akár a 39-39,5 Celsius-fokot is elérheti.

Gyomorbántalmak

Megfázás esetén nem jellemző, hogy hányinger, hányás, hasmenés lépjen fel, így az ilyen és ehhez hasonló tünetek valami komolyabbat, például influenzát sejtetnek. Fontos, hogyha az említett panaszok tartóssá válnak, forduljon orvoshoz, mert könnyen kiszáradhat.

Mellkasi fájdalom, légzési nehézség

Ha légszomjat, zihálást vagy mellkasi fájdalmat okozó súlyos köhögés lép fel, az ugyancsak túlmutat egy mezei megfázáson. A légzési nehézségek a hörghurut, tüdőgyulladás, vagy koronavírus-fertőzés tünetei is lehetnek, a mellkasi fájdalom és a hirtelen fellépő légszomj pedig ennél is súlyosabb esetben tüdőembóliát is jelezhet.  

Egy helyre lokalizálódó tünetek

Többről lehet szó, mint egy közönséges megfázás, ha a panaszokat csak egy adott területen érezzük, ráadásul meglehetősen intenzíven. Amikor náthásak vagyunk, a felső légutakat érintő, változatos tüneteket tapasztalunk, de arcüreggyulladás esetén például a fejfájás a domináns, ami sokszor olyan erős, hogy fogfájást is előidézhet. Fülgyulladásnál pedig általában az egyik fülben érzünk fájdalmat.

Külföldi utazás

Ha a náthaszerű tüneteink közvetlenül az után jelentkeznek, hogy hazatértünk egy külföldi utazásról, szintén érdemes gyanakodni. Ez ugyanis arra utalhat, hogy egy kevésbé szokványos fertőzést kaptunk el, amire normális esetben nem gondolnának az itthoni orvosok.

„Teherautó-effektus”

Ha az általános közérzetünk rosszabb a megfázásos állapotban megszokottnál, az szintén jelezhet komolyabb betegséget, például influenzát, amely izom- és ízületi fájdalmakat okoz, valamint olyan fáradttá, erőtlenné tesz minket, hogy még az ágyból való felkelés is kihívássá válik. Influenza esetén úgy érezhetjük, mintha „elütött volna minket egy teherautó”.

Rendszerszerű tünetek

Ha a tüneteinkben valamiféle rendszert tapasztalunk, például csak bizonyos évszakokban, a szabadban vagy valamilyen háziállat társaságában töltött időben jelentkeznek, akkor nagy valószínűséggel allergiáról van szó.

(HáziPatika)

(Borítókép: Náthás, beteg férfi. Illusztráció: Getty Images)