Prosztata, petefészek, illetve más szervek daganatára is utalhatnak a tenyér és az ujjak bizonyos elváltozásai. Ezekre a jelekre már a múlt században felhívták a figyelmet tudósok, a közelmúltban pedig egy asszony meghökkentő esetéről számoltak be.

A tenyér és az ujjak elváltozása a test különböző daganatos megbetegedéseire, például prosztata- vagy petefészekrákra is utalhat. Az életet veszélyeztető megbetegedések és a tenyeret érintő furcsa tünetegyüttes közötti kapcsolatot már az 1980-as évek elején leírták a tudósok, akik szerint 

a legszembetűnőbb szimptómák a tenyér megvastagodása, az ujjak megduzzadása, illetve görbülése.

A tünetegyüttesre a PFPAS (palmaris fasciitis és polyarthritis szindróma) betűszó utal, de a tenyér elváltozása Dupuytren kontraktúra néven is ismert. A közelmúltban angol szerzők számoltak be egy 74 éves asszony esetéről, akinek a tenyerén először csomók jelentek meg, majd a tenyere duzzadni és zsugorodni kezdett. A folyamat az úgynevezett „árok jel” kialakulásához vezetett, vagyis a tenyér vonalai elmélyültek, illetve az ízületek vonalában az ujjak is megduzzadtak. A hölgyet vizsgáló orvoscsoport megállapította a PFPAS tünetegyüttest, és ismerve a daganatos megbetegedésekkel való kapcsolatát, teljes kivizsgálást végeztek az asszonyon.

Az eredmények kiértékelése során szövetszaporulatot találtak a medencéjében, ami petefészekráknak bizonyult.

Fél év kemoterápiás kezelés után az asszony kéztünetei javultak, de a kéz és az ujjak görbülése megmaradt.

A szakértők rámutattak, hogy a tünetegyüttes hátterében feltehetően egy kötőszöveti növekedést kiváltó vegyület, az úgynevezett CTGF-molekula állhat, amely a daganatok növekedésében és terjedésében játszik szerepet, ezzel párhuzamosan pedig a tenyéren és az ízületeknél is elváltozásokat okoz. A 74 éves hölgy esetében például valóban magas CTGF-szinteket mértek.

A szerzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a tünetegyüttes nem kizárólag a prosztata- és petefészekrákkal, hanem a vér, tüdő, emlő és hasnyálmirigy kóros elváltozásaival is kapcsolatba hozható.

(EgészségKalauz)

( Borítókép: Egy férfi tenyerei. Illusztráció: Getty Images)