A Semmelweis Egyetem a cukorbetegség és rák kockázatának összefüggését vizsgáló Diabetes Research and Clinical Practice című legújabb tanulmánya szerint a diabéteszes páciensek körében számottevően magasabb a daganatos megbetegedések előfordulása, ám egy bizonyos korosztály jóval nagyobb veszélynek van kitéve a többinél.
A kutatás során több mint hárommillió magyar állampolgár egészségi adatait elemezték, beleértve azokat is, akik cukorbetegségben szenvednek. Az adatokat összegezve a tudósok megállapították, hogy már a diabétesz diagnosztizálása előtt emelkedni kezd a rák kialakulásának kockázata, amely a következő években tovább nőhet.
„Mind a hat daganattípusnál azt találtuk, hogy a cukorbetegeknél, beleértve az egyes és a kettes típusút is, nagyobb a kockázata a rák kialakulásának” – mondta dr. Safadi Heléna, a Semmelweis Egyetem tanársegéde. Hozzátette: k ülönösen magas volt a hasnyálmirigy- és májrák kockázata, de emellett a veserák és a vastagbélrák esélye is jelentősen nőtt a cukorbetegek körében.
A tanulmány kitért arra is, hogy a cukorbetegség és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolatot az inzulinszint emelkedése is magyarázhatja, amit dr. Safadi Heléna hyperinzulinémiaként azonosított.
A szakemberek arra is figyelmeztettek, hogy az eredmények különösen aggasztók a fiatalabb cukorbetegek számára, ugyanis sokkal nagyobb a kockázati különbség köztük és az egészséges kortársaik között.
„Fontos lenne, hogy már a fiatalabb generációnál is elkezdődjön a rendszeres diabétesz vagy inzulinrezisztencia szűrés” – hívta fel a figyelmet dr. Lám Judit, az egyetem docense
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség legfrissebb adatai szerint a cukorbetegség globális terjedése továbbra is jelentős. Magyarországon 2021-ben több mint 661 ezer felnőttkorú személyt tartottak nyilván diabéteszesként.
(Borítókép: Egy 45 év körüli férfi az orvosnál. Illusztráció: Getty Images)