Számos gyakorlat ismert arra az esetre. hogyha megcsíp minket egy méh, ám ezek között a módszerek között szép számmal akadnak olyanok, amelyeket tévhitekre alapoztak. Cikkünkben eláruljuk, mi az, amit az orvosok szerint nem tanácsos tenni méhcsípés esetén.

A nyári idő beköszöntével gyakran találkozhatunk méhvel, ám a szorgos kis rovar magától sosem támad emberre, csak védekezésképp csíp. A csípés során számos méreganyag jut az emberi szervezetbe, ám ezek a legtöbb esetben nem allergiás, csak fokozott bőrreakciót, bőrpírt és kisebb duzzanatot váltanak ki, valamint fájdalommal járnak. A tüneteket gyakran felerősítheti a félelem vagy pánik, a fizikai terhelés, a meleg, az alkohol vagy egy már meglévő szív- és érrendszeri megbetegedés.

Éppen ezért fontos, hogy méhcsípés esetén ne essünk pánikba, maradjunk higgadtak és a következőképpen járjunk el:

  • A lehető leghamarabb távolítsuk el a fullánkot, ugyanis az a csípést követően még egy percen keresztül pumpálhatja magából a mérget.
  • Vigyázzunk, hogy a fullánk kiemelésekor ne nyomjuk össze a méregzsákot, különben nagyobb mennyiségű méreg jut a szervezetünkbe.
  • Mossuk le az érintett területet, és tegyünk rá jeget.
  • Vegyünk be fájdalomcsillapítót erősebb fájdalom esetén.
  • Menjünk biztonságos helyre, csípésekor ugyanis a méh nemcsak mérget, hanem egy olyan feromont is kibocsát, amely veszélyre figyelmezteti a közelben lévő többi méhet, amelyekből támadó magatartást válthat ki.
  • Forduljunk orvoshoz a súlyosabb allergiás reakció (anafilaxiás sokk) legenyhébb jelére.

Az anafilaxia egy rendkívül súlyos és rövid idő alatt kialakú allergiás sokk, amely komoly életveszélyt jelenthet. A tünetei között szerepel a csalánkiütés, az arc, torok vagy a nyelv duzzanata, nehézlégzés, légszomj, zihálás, szédülés, szemviszketés, szemhéjak feldagadása, szapora és szabálytalan szívverés, hányinger, hányás, hasmenés és eszméletvesztés. A legsúlyosabb esetben rövid időn belül kialakulhat az életveszély vagy bekövetkezhet a halál.

Hogy semmiképp se kerüljünk ilyen helyzetbe, tanácsos ellátogatni egy allergia vizsgálatra, amelynek során meggyőződhetünk arról, hogy érzékenyek vagyunk-e a méh-, illetve darázscsípésre. Ha kiderül, hogy igen, akkor kapunk olyan recepttel kiváltható készítményt, amely a segítségünkre lehet veszélyhelyzetben.

Bár sokan a kalciumra esküsznek, annak hatásosságát allergiás reakció esetén egyetlen vizsgálat, tanulmány vagy nemzetközi ajánlás sem támasztja alá.

A méhek csípése miatt kialakult sérülés egyébként néhány napon belül elmúlik, a fájdalmat pedig órák múltán már egyáltalán nem érezzük. Egy ilyen helyzetben maga a rovar sokkal rosszabbul jár, ugyanis csípés közben meghal. Ez azért történhet, mert a fullánkja beleakad a bőrbe, és már nem tudja leválasztani a fullánkot a teste többi részétől.

(HáziPatika)

(Borítókép: Méh egy kézen. Illusztráció: Getty Images)