A kimerültség korlátozza az egyének fizikai és szociális aktivitását, amik hozzájárulnának ahhoz, hogy fiatalabbnak érezzük magunkat.

Egy új kutatás szerint az alvásban rejlik az örök fiatalság, vagy legalábbis az örök fiatalság érzetének kulcsa.

„Az alvás ok-okozati szerepet játszik abban, hogy az egyének mennyire érzik magukat öregnek belül. Az elégtelen alvás álmosságot okoz. Az álmosság egy fontos állapot, ami segít priorizálni az alvást és csökkenteni energiaszintünket. Az energia hiányával járó kimerültség korlátozza az ember fizikai és szociális aktivitását, amik hozzájárulnának a fiatalos érzéshez” – fogalmazott Leonie Balter, a frissen megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutatók két vizsgálatot végeztek, az egyikben 429, 18 és 70 év közötti ember alvásminőségét figyelték meg egy hónapig. Azok, akik rosszul aludtak, minden egyes éjszaka után arról számoltak be, hogy kronológiai koruknál körülbelül negyed évvel idősebbnek érzik magukat. Azok, akik jól aludtak az egy hónap során, átlagosan közel hat évvel fiatalabbnak érezték magukat valós koruknál – írja a tanulmányról szóló összefoglalójában a Femina.

A hangulatváltozás és a fáradtságérzet is hozzájárul az öregedés szubjektív érzéséhez.

Ezek a változások az alváshiány tipikus tünetei, és súlyosbíthatják az álmosság és az idősebb kor érzését” – magyarázta r. Chang-Ho Yun, a Szöuli Nemzeti Egyetem neurológiaprofesszora.

A kutatás eredményei alátámasztják, hogy a megfelelő mennyiségű alvás elengedhetetlen a szubjektív életkor fenntartásában, ami mind a mentális, mind a fizikai egészségre jótékony hatással lehet.

A második vizsgálat során 186 résztvevőt kértek meg arra, hogy töltsenek két éjszakát a klinikán, ahol ügyeltek arra, hogy legfeljebb négy órát tudjanak aludni éjszakánként. Az eredmények egyértelműek voltak, ugyanis az alanyok átlagosan közel négy és fél évvel érezték magukat idősebbnek, mint amilyenek valójában voltak.

A részvevők álmosságát egy mérési skálán követték nyomon és azt figyelték meg, hogy minden egységnyi emelkedés 1,23 évet adott hozzá a szubjektív életkoruk értékeléséhez.

(Femina)

(Borítókép: Férfi az ágyban. Fotó: GettyImages)