Nem várt fordulatot vett egy egyetemi beavatás, amikor az egyik gólyát kórházba kellett szállítani. A fiatal férfival egy liter szójaszószt itattak meg, ez pedig majdnem végzetes következményekkel járt.

Az egyetemi gólyatáborok nem egy alkalommal katasztrófába torkollnak, ha a fiatal felnőttek nem elég elővigyázatosak, illetve túl sokat isznak. Legutóbb egy 19 éves amerikai férfi veszett majdnem oda, miután a felsőbb évesek egy liter szójaszószt itattak meg vele az egyik diákszövetségbe való beavatás részeként.

A 2013-ban történt esetről nemrégiben került nyilvánosságra egy részletező esetleírás, amelyből kiderült, hogy a fiatal férfi rohamot kapott, miután elfogyasztotta a nagy mennyiségű szójaszószt. A szája is habzani kezdett, illetve két órával a szósz elfogyasztása után szüntelenül csikorgatta a fogait és semmire sem reagált. Mindeközben a karjai mereven az oldalához szegeződtek.

A helyszínre érkező mentősök görcsoldó gyógyszert adtak be neki a stabilizálása reményében, miközben egy csövet vezettek a gyomrába az orrán keresztül, hogy megpróbálják kiszívni a szójaszószt. A férfi végül még azelőtt kómába esett, hogy átszállították volna a University of Virginia Medical Centerbe.

Nem reagált semmilyen ingerre. Némileg megrángott párszor, de az csak emelkedett reflexet jelent, illetve annak a jele, hogy az idegrendszere nem működött túl jól

– magyarázta a kórházban dolgozó dr. David J Carlberg.

A jelentés szerint a tinédzser vérének nátriumszintje a legmagasabb volt, amelyet valaha is feljegyeztek egy olyan felnőttnél, aki valahogy túlélte a hipernatrémiát, vagyis a sómérgezést. Ez az állapot akkor lép fel, ha túl sok só van a vérben, és kezeletlenül életveszélyes szövődményekhez, sőt halálhoz vezethet, ha nem pótolják időben a vízhiányt.

Miután egy evőkanálnyi szójaszósz körülbelül 900 milligramm sót tartalmaz, így nagyobb mennyiség belőle – mint azt a példa is mutatja – életveszélyes lehet.

Az orvosok végül dextróz tartalmú vizet adtak az egyetemistának öt órán keresztül, hogy felhígítsák, valamint kihajtsák a szervezetéből a nátriumot. A fiatalember teste fél óra alatt hat liter infúziós folyadékot nyelt el és több mint négy liter vizeletet termelt, így szerencsére a vérében lévő nátrium szintje lecsökkent. Bár komolyan fennállt annak a veszélye, hogy a 19 éves férfinak maradandó agykárosodása vagy neurológiai problémái lesznek, a beszámolók szerint teljesen felépült. Három nap után magától ébredt fel a kómából, egy hónappal később pedig visszatért az iskolába, ahol kifejezetten jól teljesített. Dr. Carlberg az egyetemista csodálatos felépülését az orvosok gyors munkájának tulajdonította.

„A korábbi hasonló esetekhez képest agresszívebben léptünk fel annak érdekében, hogy biztonságos szintre csökkentsük a páciens nátriumszintjét, a lassabb és óvatosabb megközelítések ugyanis rossz vagy vegyes eredménnyel jártak” – fejtette ki a doktor.

(LADBible)

(Borítókép: Szójaszósz. Illusztráció: Getty Images)