Kutatásban vizsgálták tudósok az idős embereknek tulajdonított jellegzetes szagot, hogy megtudják, valóban létezik-e, illetve ha igen, akkor mi okozza. Meglepő eredményekre jutottak.

Bántó sztereotípiaként él az idősekről, hogy különös testszaggal rendelkeznek. Hogy utánajárjanak a jelenségnek, kutatók különböző kontrollcsoportoktól gyűjtöttek mintákat, amelyeket önkéntesekkel szagoltattak meg.

A 2012-ben készült kutatás során arra kérték a különböző korcsoportokba tartozó résztvevőket, hogy öt éjszakán át pólóban aludjanak az izzadság felszívására alkalmas hónaljpárnával. A betéteket ezt követően feldarabolták, majd üvegekbe rakták, melyekből 20 és 30 év közötti önkéntesek vettek szagmintákat. A feladatuk az volt, hogy először elemezzék, amit éreznek, majd becsüljék meg, hogy mennyi idős lehet a szag tulajdonosa.

Az eredmények igazolták, hogy az idős embereknek tényleg van egy jellegzetes, könnyen felismerhető illatuk, ám azt a sztereotípiákkal ellentétben a fiatalok nem tartják kellemetlennek vagy taszítónak, inkább semlegesnek értékelték.

„A vizsgálat azt sugallja, hogy az állatokhoz hasonlóan az emberek is képesek testszagok alapján meghatározni az életkort, és ez a jelenség főleg az idősebb korosztályokhoz tartozó emberek testszagának köszönhető” – állapította meg a kutatócsoport. Hangsúlyozták: az idősek sajátságos testszaga számos különböző kultúrában létező jelenség, amelynek a japánok például külön nevet is adtak a kareishu kifejezést használva rá.

Mindezek után a kutatóknak azt is sikerült megállapítaniuk, hogy ezt a jellegzetes szagot az idősek bőrének és leheletének együttes szaga okozza.

Egy másik tanulmányban a szakemberek arra jöttek rá, hogy a szagot előállító komponens, a 2-Nonenal, illetve a bőrön található egyéb lipidek mennyisége az idő előrehaladtával növekszik, aminek nagy szerepe van a jelenség kialakulásában.

Johan Lundström idegkutató felhívta a figyelmet, hogy az emberek – az állatokhoz hasonlóan – nemcsak az életkort tudják megállapítani az illatok alapján, hanem bizonyos betegségek jelenlétét is detektálhatják a szagok segítségével, sőt a képesség még a megfelelő partner kiválasztásában is a segítségünkre lehet.

(IFLScience)

(Borítókép: Egy idős férfi a hónalját szagolja. Illusztráció: Getty Images)