Cameron Diaz kiállt egy új trend mellett, amelyet alvásválásnak neveznek. A színésznő szerint kifejezetten előnyös, ha a párok tagjai egymástól külön töltik az éjszakát.

Cameron Diaz tíz év után először szerepel majd újra filmben a Netflix novemberben debütáló Back in Action című produkciójában. Ha azt gondolnánk, hogy ez az 51 éves színésznő nagy visszatérése, akkor csalódnunk kell, Diaz ugyanis besokallt a forgatások során és közölte, hogy többé tényleg nem kíván filmes szerepeket vállalni. Helyette a családjára és a filantrópiára, vagyis a közjót szolgáló magánkezdeményezésekre koncentrál. Ettől függetlenül Cameron Diaz egy ideig ismét reflektorfényt élvez, amelyet mindjárt ki is használt arra, hogy egy új párkapcsolati trendet, az úgynevezett „alvásválást” támogassa.

Aki párkapcsolatban él, pontosan tudja, hogy milyenek az éjszakák. Szüntelen küzdelem a takaróért, forgolódás a másik horkolása miatt, vagy akár egy sérülésekkel végződő bokszmeccs álmunkban. Mindezt kiküszöbölendő kezdett el terjedni a közösségi médiában az új trend, amelynek lényege, hogy a párok tagjai felállítanak egy egyéni alvási rendet.

Ennek keretében saját magukra szabva döntenek az alvásidőről és sok esetben külön ágyon, sőt akár külön szobában hajtják álomra a fejüket.

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia (AASM) tavalyi kutatása szerint az amerikai lakosok 29 százaléka választja ezt a módszert a nyugodtabb éjszakák reményében, sőt a TikTokon több mint egymillió megtekintése van az ebben a témában készült videóknak, míg az erre irányuló Google-keresések száma is az egekbe szökött az elmúlt hónapban.

Cameron Diaz a különalvás kapcsán azt mondta Molly Sims Lipstick on the Rim című podcastjében, hogy a pároknak „normalizálni kellene nemcsak a szeparált ágyakon, hanem a külön hálószobában töltött éjszakákat”.

„Én szó szerint azt mondanám, hogy megvan az én házam, és megvan a tiéd, középen pedig. a miénk. Én a saját szobámban fogok aludni, te pedig a tiédben. Én így jól is vagyok” – fogalmazott Cameron Diaz, habár a különalvás jótékony hatását egyelőre egyetlen tanulmány sem bizonyította.

(LADBible)

(Borítókép: Cameron Diaz. Fotó: Getty Images)