Számos élelmiszer van, amelyet csak kellő körültekintéssel és megfelelően elő- vagy elkészítve lehet megenni. Akadnak azonban olyan fogások, amelyek fogyasztását semmi esetre sem javasolja Bill Marler ügyvéd, aki a karrierje során több mint 291 milliárd 576 millió forintnak megfelelő összeget nyert meg az ügyfelei számára ételmérgezések miatti kártérítési perek során. Nemrég elárulta, hogy mely ételek elfogyasztása jár kifejezetten nagy kockázattal.

Előre feldarabolt gyümölcsök

A boltokban kapható dobozos darabolt gyümölcsök fogyasztása igencsak veszélyes lehet, az ily módon feldolgozott élelmiszerek ugyanis több kézen keresztül mennek, nem mellesleg veszítenek a frissességükből és az áruk is magasabb, mint az egész gyümölcsöké. Ha mégis úgy döntünk, hogy előkészített terméket vásárolunk, fogyasztás előtt azt is alaposan mossuk meg tiszta vízben.

Csírák

A nyers csírák az elmúlt években számos szalmonella-járványért voltak felelősek, mivel termesztési körülményeik ideálisak a baktériumok elszaporodásához.

Nyers osztriga

Az osztrigával és a nyers kagylókkal közvetlenül összefüggésbe hozható ételmérgezések száma nagymértékben megnőtt az utóbbi években. Nemrég a Velveten is írtunk egy fiatal férfiról, akineka felesége nyers osztriga fogyasztásának következtében vesztette életét egy súlyos fertőzés miatt.

Habár az osztrigában egyébként is gyakran megtalálhatók a sok esetben életveszélyes tüneteket okozó Vibrio- és szalmonella baktériumok, a norovírus, illetve nem ritkán a Hepatitis A, az esetszámok növekedésének egyik jelentős oka, hogy a tenger hőmérsékletének emelkedésével ezek a mikróbák elszaporodnak és nagyobb eséllyel kerülnek be a táplálékláncba. Osztriga-fogyasztás esetén a megfertőződés kockázata azzal csökkenthető, ha a feltört kagylót három percre forrásban lévő vízbe tesszük, vagy nagyságrendileg tíz perc alatt készre sütjük.

Steak nyersen

A steaket gyakran fogyasztják teljesen nyersen, vagyis rare elkészítési fokozatban, amelynek során csak a hús széle sült meg, a belseje ugyanakkor nyers marad. Az alulsütött hús fogyasztását az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma egyáltalán nem ajánlja.

Nyers tojás

Ki ne emlékezne azokra az időkre, amikor gyerekként nyers tojássárgáját fogyasztott cukorral összekeverve? Ez azonban sajnos nemcsak édes és tápláló étekként szolgált, hanem az 1980-as és '90-es években a szalmonella-járványok gyakoriságában is közrejátszott. Bár napjainkban jóval alacsonyabb a betegség kialakulásának kockázata, a nyers tojás továbbra is rizikófaktort jelent az idősek, az immunhiányos betegségekben szenvedők és a terhes nők egészségére nézve.

Pasztőrözetlen tej

A kezeletlen tehén-, juh-, vagy kecseketej az egyik legkockázatosabb élelmiszer, ugyanis olyan baktériumokat hordozhat, mint a Brucella, a Campylobacter, a Cryptosporidium, az E. coli, a Listeria és a Salmonella. Ezek a kórokozók nemcsak komoly megbetegedést okozhatnak, de egyes esetekben halálosak is lehetnek.

(Roadster)

(Borítókép: Nassoló férfi és nő. Illusztráció: Getty Images)