Kialvatlanságot, fáradtságot feltételezünk mögötte, így a legtöbb esetben nem különösebben törődünk a szemünk alatti sötét, lila karikákkal, ám a kimerültségen túl számos egyéb oka is lehet a szembetűnő tünetnek. Bár a közösségi médiában rengeteg videó terjed arról, hogy milyen egyszerű házi praktikákkal tehetünk a duzzadt, lila foltok ellen, a helyzet sokszor nem ilyen egyszerű, és az illatszerboltokban kapható szérumok és egy-egy szelet uborka nem fogja megoldani a gondot.
„Ha a szem alatti bőr vékony, a sötét karikák az áttűnő hajszálerek miatt is kialakulhatnak, de lehet árnyék is, ha a szem alatti rész üreges, valamint a bőr sötétedése is okozhatja. Ezeken kívül egyéb okai is lehetnek, amelyek mind más-más kezelést vagy megoldást kívánnak” – magyarázta dr. Morgan Rabach bőrgyógyász, aki a kollégáival együtt összeszedte a szem alatti lila karikák kialakulásának nyolc legfőbb okát.
Életkor
Dr. Reza Tirgari kozmetikai sebész elmondása szerint a korral a bőr a szemünk alatt is vékonyabbá válik, így a mélyebben fekvő hajszálerek ennél fogva jobban észrevehetővé válnak, ami sötétebb megjelenést kölcsönöz a területnek. Ráadásként kisebb árnyékok is megjelennek idővel a szem alatt.
„A szemek alatt egy speciális zsírszövet található, amely idővel összezsugorodik és megereszkedik. Ez a szem alatti természetes teltség csökkenéséhez és a területen apró árnyékok kialakulásához vezet. Ez a szem alatti sötét karikák leggyakoribb oka” – tette hozzá dr. Courtney Rubin bőrgyógyász.
Az idő okozta elváltozások hialuronsavas feltöltéssel orvosolhatók, aminek folytán az erek kevésbé láthatóvá válnak, az árnyékok pedig eltűnnek.
Dehidratáltság
Miután a testünk 60 százaléka víz, így bármilyen elcsépelten is hangzik, könnyen meglehet, hogy a szem alatti sötét foltok kialakulásának a hátterében dehidratáltság áll.
„Ha súlyosan dehidratált vagy, a tested szövetei zsugorodni kezdenek, beleértve a bőrödet és a szem alatti érzékeny szöveteket is” – hívta fel a figyelmet dr. Rubin, hozzátéve, hogyha valaki a húszas éveiben jár, mindenféle kozmetikai beavatkozás helyett először próbáljon elegendő vizet inni, és a karikák egy szempillantás alatt eltűnnek majd az arcáról.
Alváshiány
A sötét karikák egyik leggyakoribb oka bizony az alváshiány és a fáradtság. Ez ellen úgy tehetünk a legtöbbet, ha minden nap ugyanakkor térünk nyugovóra. Így beáll a testünk saját cirkadián ritmusa, és az esetleges álmatlanságunk is megszűnik. Ellenben a hektikus, nyugtalan napirend elkerülhetetlenül lila karikákhoz vezethet.
A szem megerőltetése
Ha megerőltetjük a szemünket, az Alan Parks bőrgyógyász szerint nemcsak a látásunkra, hanem a szemünk alatti területre is hatással van.
„Amikor megerőlteted a szemed, hogy láss valamit, az erek kitágulnak a bőröd alatt, ami a sötét karikákat okozza” – mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogyha rendszeresen erőlködnünk kell ahhoz, hogy élesebben lássunk, mindenképpen forduljunk szemészhez. A látásunk javításával a sötét karikák is el fognak tűnni.
Kontakt dermatitisz
A kontakt dermatitiszt bőrizgató hatású vegyi anyagok, leggyakrabban savak, lúgok, fémsók, detergensek, ipari olajok, zsírok, szerves oldószerek okozzák. Ennél fogva különböző testápoló termékek is kiválthatják a bőrirritációval járó tüneteket. Dr. Rubin szerint ha az erre hajlamosaknak a szemük környékén vékony a bőrük, akkor az a terület esetükben kifejezetten érzékeny lehet., akik kifejezetten érzékeny terület lehet, és a különböző anyagok úgynevezett „gyulladás utáni hiperpigmentációt” okozhatnak. Hogy mire vagyunk érzékenyek, azt egy úgynevezett rátevéses bőrpróba (patch) teszten való részvétellel tudhatjuk meg.
Szezonális allergia
„Az allergiás kötőhártya-gyulladás, valamint a viszkető szemkörnyék gyakori dörzsölése érszakadáshoz és véraláfutáshoz vezethet. Ahogy a véraláfutás begyógyul, pigmentált hemosiderin (a hemoglobin egyik összetevője – a szerk.) marad vissza, ami sötét foltokat okoz a szem alatt” – fejtette ki dr. Courtney Rubin.
Betegségek
Dr. Reza Tirgari szerint bizonyos betegségek is okozhatják a szem alatti állandó sötét foltokat.
„A vérszegénység, a felszívódási zavarok, a rossz táplálkozás, a vitaminhiány, a pajzsmirigy alulműködés és bizonyos anyagcsere-szindrómák szintén sötét szem alatti karikákhoz vezethetnek. Ha a tünet kezelés mellett is fennáll, érdemes alapos kivizsgálást végeztetni és laborvizsgálatokat kérni a háziorvosnál” – fogalmazta meg tanácsait a szakember.
Genetika
„Az egyik legelterjedtebb és sajnos a legnehezebben kezelhető betegség egyszerűen genetikai eredetű. Ezt nevezzük periorbitális hiperpigmentációnak” – mondta dr. Alan Parks. Hozzátette ugyanakkor, hogy a legsúlyosabb esetben is a segítségünkre lehetnek a sötét karikák elfedésében bizonyos termékek, mint például a koffeint, retinolt, algát, hialuronsavat és más hasznos összetevőket tartalmazó szemkörnyékápoló krémek.
Összességében elmondható, hogy a legtöbb probléma orvosi segítséggel kezelhető, sőt előfordul, hogy csak több folyadékra és több alvásra van szükségünk. Ha azonban a tünet a kornak vagy a géneknek „köszönhető”, akkor nem létezik egyszerű megoldás, kivéve, ha hajlandóak vagyunk alávetni magunkat a különböző kozmetikai és plasztikai beavatkozásoknak.
(LADBible)
(Borítókép: Sötét karikák egy férfi szeme alatt. Illusztráció: Getty Images)