Brutális betegség tombol Nagy-Britanniában. Csak idő kérdése, mire hazánkat is eléri a járvány.

Hatalmas esetszámról szólnak a hírek egy brutális fertőző betegség kapcsán Nagy-Britanniában. Az angolok többsége az úgynevezett norovírussal küzd, amely fertőzés számos kellemetlen, nem egy esetben életveszélyes tünettel jár.

A betegség elterjedése általában a téli időszakban jellemző, ám ebben az évben kifejezetten korán, már októberben felütötte a fejét Nagy-Britanniában, az eddigi évekhez képest jóval több megbetegedést okozva. A hivatalos adatok szerint szeptember 23. és október 6. között 29 százalékos megbetegedési arányt regisztráltak, dupla annyit, mint amennyit általában szoktak ebben az időszakban. A szokatlanul nagy esetszámokból kiindulva nem lenne meglepő, ha hazánkban is előbb berobbanna a járvány. Mutatjuk, melyek a fertőzés legfőbb tünetei, illetve hogy azok hogyan enyhíthetők.

A norovírus alapvetően emésztőrendszeri panaszokat okoz, ám a tünetek jellemzően olyan intenzíven jelentkeznek, hogy a betegek nagyon legyengülnek. A három fő jellemző a rossz közérzet, a hasmenés, majd maga a lebetegedés, amely általában magas lázzal, fejfájással, illetve végtagfájdalommal jár. A tünetek már egy-két nappal a megfertőződést követően jelentkezhetnek.

A legfontosabb, hogy a betegség lefolyása alatt rendszeresen pótoljuk az elvesztett folyadékot, lehetőleg kis kortyokban, hogy ne irritáljuk az egyébként is érzékeny gyomrot.

A kellemetlen érzés és fájdalom könnyen enyhíthető vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal, míg a hányásos, hasmenéses tünetek ellen diétás étrend bevezetésével tehetünk a legtöbbet. A fűszeres és zsíros ételeket mindenképpen szükséges kerülni, és lehetőleg az ilyenkor szokásos főtt krumplit, főtt rizst, főtt répát és francia pirítóst fogyasztani.

Ahhoz, hogy ne kapjuk el a betegséget, kiemelten oda kell figyelnünk arra, hogy lehetőleg kerüljük a vírussal fertőződhetett területekkel, mint például a kilincsekkel történő érintkezést. Mivel ez persze sok esetben elkerülhetetlen, így figyeljünk, hogy utána ne vegyük a szánkba a kezünket, és mihamarabb mossuk meg azt. Fontos tudni, hogy az alkoholos kézfertőtlenítők ezt a vírust nem minden esetben pusztítják el, a legtöbbet tehát a meleg vízzel és szappannal való kézmosással tehetünk az egészségünk megőrzése érdekében. Amennyiben mégis elkapjuk a vírust, a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megszűnése utáni 48 órában még maradjunk otthon, se orvost, se kórházat, se egyéb más intézményt ne keressünk fel, nehogy átadjuk másoknak a betegséget. Lehetőleg telefonon konzultáljunk az orvosunkkal és fogadjuk meg a tanácsait.

„A norovírus előfordulási szintje az utóbbi időben a vártnál magasabb volt, az esetek száma pedig valószínűleg növekedni fog. A fertőzés terjedésének csökkentése érdekében hasmenés és hányás esetén tegyen lépéseket a fertőzés továbbadásának elkerülése érdekében” – hívta fel a figyelmet Amy Douglas, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének (UKHSA) járványügyi szakértője.

(LADBible)

(Borítókép: Hasi panaszokkal küzdő férfi. Illusztráció: Getty Images)