Az axolotlok négyéves koruktól kezdve nem öregszenek.

Az öregedésgátlás régóta foglalkoztatja az emberiséget, ezért is lehet különösen érdekes a tudomány számára az axolotl nevű kétéltű.

A National Geographic cikke szerint az axolotlok esetében érvényesül az úgynevezett neoténia, vagyis amikor az élőlény fiziológiai fejlődése lelassul, vagy szünetel,

ezáltal ezek a kétéltűek sosem nőnek ki a lárvaállapotból, és túlméretes babának néznek ki felnőttként is.

A veszélyeztetett állatok nemcsak fiatalosnak tűnnek, de alig éri őket betegség, és fizikális állapotuk sem romlik. Átlagosan 21 évig élnek, ez alatt pedig képesek regenerálni végtagjaikat, farkukat, sőt még a belső szerveiket is. A friss tanulmány nemrég arra is rámutatott, hogy a különös teremtmények teste négyéves korukban leállítja az öregedés egyik kulcsfontosságú mechanizmusát, az epigenetikai órát, vagyis amint ezek az állatok elérik a négyéves kort, megállnak az öregedésben is.

Ezek az eredmények újabb lépést jelenthetnek abba az irányba, hogy az emberek számára hatékony öregedésgátló terápiákat dolgozzanak ki, sőt, az axolotlok genetikája olyan gyógyszereket is inspirálhat, amelyek regenerálják a sejteket, izmokat, esetleg a végtagokat is.

Ebben a piacban napjainkban is hatalmas lehetőségek rejlenek: a fiatalság megőrzésének kutatása jelenleg évi 40 milliárd dollárt emészt fel világszerte.

(Borítókép: Axolotl. Illusztráció: Paul Starosta/Getty)