Úgy tűnik, nem véletlen, hogy a forró víz alatt állva sokszor megvilágosodunk az élet nagy kérdéseiben, és akár váratlan megoldások is eszünkbe jutnak a problémáink kapcsán.
Egy, a Virginiai Egyetem és a Minnesotai Egyetem tudósaiból álló csoport úgy döntött, hogy mélyebbre ássa magát ebben a jelenségben, hogy megpróbálja kideríteni, miért történik ez. Az eredményt bemutató tanulmányt a Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts című folyóiratban tettek közzé.
A szakemberek egy korábbi, 2012-es tanulmányra építették a kutatást, amely szerint amikor egy nem túl bonyolult feladatot végzünk, agyunk hajlamos elkalandozni, és ez lehetővé teszi a kreativitás kibontakozását. Az új vizsgálatban a résztvevőknek egy tégla vagy egy gemkapocs alternatív felhasználási módjait kellett kitalálniuk, a kutatók pedig két csoportra osztották őket – az egyik egy „unalmas” videót nézett két férfiról, akik éppen kimosott ruhát hajtogattak, a másik pedig egy „közepesen izgalmas” részletet a Harry és Sally című filmből készült.
Az eredmények megerősítették, hogy az agyunkat kevésbé lekötő tevékenység közben erősödik a kreativitás. „Úgy tűnik, hogy az emberek agya gyakrabban generál kreatív ötleteket mérsékelten lekötő tevékenységek, például zuhanyzás vagy séta közben” – írták a szerzők a tanulmányban.
„Ennek a zuhanyhatásnak az egyik magyarázata az, hogy a kreatív ötletgeneráláshoz egyensúlyra van szükség a koncentrált, lineáris gondolkodás (amely korlátozza az eredetiséget) és a korlátlan, véletlenszerű asszociációk (amelyek ritkán hasznosak) között.”
(Unilad)
(Borítókép: férfi mosolyog a zuhany alatt. Illusztráció: Getty Images)