Egy nehezen diagnosztizálható alvászavar, ami jellegzetes álmodással jár, szinte minden esetben a demencia vagy a Parkinson-kór egyik korai jele a kutatók szerint.

A demencia világszerte emberek tízmillióit érinti, és a kialakuló betegségnek van néhány nyilvánvaló jele. A leggyakoribbak közé tartozik, hogy az illető képtelen új feladatokat megtanulni, nehezen tud koncentrálni, nehezen tud részt venni a beszélgetésekben, összetéveszti a tárgyakat más tárgyakkal és/vagy szokatlanul érzelmes, esetleg félénk lesz.

Ám a a New York-i Mount Sinai School of Medicine kutatói felfedezték, hogy egy bizonyos alvászavar szinte az összes demenciás esetben megfigyelhető. A probléma az, hogy ez az állapot nagyon nehezen diagnosztizálható.

Az egészségügyi szakemberek könnyen összetéveszthetik egy másik betegséggel, vagy az érintettek nem is tudnak róla, hiszen alvás közben figyelhető csak meg.

Azoknál az embereknél, akik alvás közben „abnormális mozgásokat” végeznek, például beszélnek, kiabálnak, nevetnek, káromkodnak, mozognak és csapkodnak, REM alvási viselkedési zavar (RBD) állhat fenn.

Az RBD legnyilvánvalóbb jele pedig az álmok „eljátszása”, ami azt jelenti, hogy alvás közben fizikailag mozognak vagy beszélnek. Bizonyos esetekben ez akár olyan heves lehet, hogy megsebesíthetik magukat vagy partnereiket. Az is előfordulhat, hogy másnap reggel bágyadtan ébrednek, és a nap folyamán hajlamosabbak lehetnek az elalvásra.  

Mivel ez az állapot a tudósok szerint „szinte minden esetben” a Parkinson-kór vagy a demencia korai jele, a szakemberek most a mesterséges intelligenciát is bevetik az alvásvizsgálatok elemzésénél, hogy segítsék az RBD jobb diagnosztizálását, és szorgalmazzák ennek klinikai használatát is.

(Unilad)

(Borítókép: férfi felriad éjszaka. Illusztráció: Getty Images)