Egy friss kutatás meglepő eredményt hozott, ugyanis nem a feldolgozott ételek, az elhízás, vagy az alkohol került a rizikófaktorok élére, hanem a kalciumszegény étrend.

A vastagbélrákos esetek száma a fiatalabb generációk körében ugrásszerűen megnőtt az elmúlt időszakban, ami a szakértőket megijesztette, ezért számos kutatás és tanulmány keresi az okokat. Legutóbb egy nemzetközi kutatócsoport jutott meglepő eredményre, a tanulmányt pedig a Neoplasia című folyóiratban tették közzé.

A felmérésben a nagyon korán, tehát a 35 éves kor előtt diagnosztizált vastagbélrák kialakulását figyelték, és három fő kockázati tényezőt találtak. 

Azt első és legfontosabb rizikófaktor sokaknak meglepő lehet, ugyanis eddig ritkán beszéltek róla a szakemberek: ez a kalciumhiányos étrend. Ez a fiatalkorban bekövetkező vastagbélrákos esetek legalább 20 százalékánál megfigyelhető volt.

A második legnagyobb kockázati tényezőnek az alkoholfogyasztást, míg a harmadiknak az elhízást határozták meg. Meglepő módon a testmozgás hiánya és a dohányzás nem volt a vezető rizikófaktorok között.

A kalcium, vagyis annak hiányának szerepét a bélrák kialakulásában alátámasztja, egy ettől a kutatástól teljesen független tanulmány, amely szerint napi egy nagy pohár tej fogyasztása és a vastagbélrák kockázatának csökkenése között összefüggés van, kifejezetten a nők esetében.

A 35 év alattiak körében a vastagbélrákos esetek száma 1990 és 2019 között csaknem megduplázódott, és a 35 év alattiaknál a betegség aránytalanul nagy arányban érinti a férfiakat.

(NyPost)

(Borítókép: orvos a bél rajzát mutatja. Illusztráció: Getty Images)