A lázcsillapításnak is megvan a maga módja, egy ideig ugyanis hagyni kell küzdeni az immunrendszerünket a fertőzések ellen, és csak egy bizonyos ponton szabad gyógyszert alkalmazni. Mutatjuk, mikor!

A téli időszakban a megbetegedések száma is megsokszorozódik, terjed az influenza és a koronavírus, sokan pedig azt vehetik észre magukon, hogy hetekig tart kijönniük a náthából. Bármennyire rossz közérzettel is jár, sokszor egy bizonyos pontig jó, ha a betegségünk lázzal jár, az immunrendszerünk ugyanis ekkor kapcsol rá igazán. Természetesen ha a láz túl sokáig tart és túl magas, csillapítanunk kell, ha pedig nem javul az állapotunk, mielőbb fel kell keresnünk az orvosunkat.

A vélekedés arról, hogy mi az a bűvös határ, amikor már tényleg gyógyszerért kell nyúlnunk, máig megoszlik, ám körvonalazódni látszik egy egységes trend. Abban mindenki egyetért, hogy túl korán nem jó csillapítani a lázat, így azok, akik már 37 fokos hőemelkedésnél gyógyszerhez nyúlnak, legközelebb már semmiképp se tegyék.

A hivatalos definíció szerint lázas állapotról onnantól kezdve beszélhetünk, hogy a testünk belső hőmérséklete 38 Celsius-fok fölé melegszik. Egy korábbi, mára elavult szemlélet szerint efölött a hőfok fölött lázcsillapítót kapott a beteg,

mára azonban úgy dívik, hogy elég 39 fok felett csökkenteni a testhőmérsékletet.

„Általánosan kijelenthető, hogy a 39 fok feletti láz már zavartságot, keringészavart, kóros értágulatot, vérnyomásesést okozhat, továbbá bizonyos enzimek működése sem optimális ilyen testhő mellett. A központi idegrendszeri görcskészség fokozódik, epilepsziahajlam alakul ki, illetve számos anyagcsere-folyamat rosszabbul zajlik, a cukoranyagcserétől a só-vízháztartásig” – mondta el korábban a  HáziPatiká nak dr. Kádár János belgyógyász, immunológus.

A szakember szerint a beteg életkora és egészségi állapota is befolyásolja, hogy mi számít valóban soknak. A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium 2011-es új szakmai protokollja szerint a láz csillapítása akkor ajánlott – például egy gyermek esetében –, ha rossz a közérzetük. Mivel elsősorban nem a test lehűtése, hanem a közérzet javítása a lázcsillapítás célja, így jó közérzet esetén 39 foknál sincs még szükség gyógyszerekre

(Borítókép: Lázas férfi. Illusztráció: Getty Images)