Egy új tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valakinek az ízérzékelése fiatalabb korában csökken, akkor megemelkedik nála a korai halál kockázata.

Ha már nem úgy robban a nyelvén a savanyú cukor aromája, vagy épp ízetlennek érzi az agyonsózott sült krumplit, akkor bizony akár korai halállal is szembe kell néznie, legalábbis egy új tanulmány szerint. A felmérésben több mint 7 ezer, 40 év feletti amerikai állampolgár adatait elemezték, akik korábban elvesztették ízérzékelésüket, és kiderült, 47 százalékkal nagyobb volt körükben a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik életük végéig megőrizték teljes ízérzékelési képességüket.

Az eredmények szerint a nők nagyobb veszélyben vannak, mint a férfiak: azok a nők, akik korai vagy középső életszakaszukban jelentették az ízérzékelés elvesztését, 56 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg korán, mint azok, akik nem jelentettek változást. A férfiak körében azoknál, akiknek megváltozott az ízlelésük, 34 százalékkal nagyobb volt a korai halálozás előfordulása.

A kutatók úgy találták, hogy azok voltak a legnagyobb veszélynek kitéve, akiknél a sós és savanyú ízlelés fokozottan csökkent, náluk átlagban mintegy 50 százalékkal volt magasabb a kockázat. A tanulmány szerint az ízek elvesztése természetesen önmagában nem okoz halált – de figyelmeztető jele lehet olyan súlyos alapbetegségnek, mint például az Alzheimer-kór vagy magas vérnyomás.

(Daily Mail)

(Borítókép: férfi ételt kóstol. Illusztráció: Getty Images)