Rengeteg egészségesebb alternatívája van, sokan mégis egyszerű konyhasót használnak otthon az ételek ízesítéséhez. Egy nemrég publikált, nagyszabású kínai tanulmányban azt vizsgálták, hogy a konyhasó helyettesítése hogyan hat az egészségre, ennek érdekében öt éven keresztül figyeltek meg 15 ezer 249 falusi lakost, akiknek az átlagéletkora 64 év volt. A használt sóhelyettesítők 75 százalék nátrium-kloridot és 25 százalék kálium-kloridot tartalmaztak, és mint kiderült,
az efféle helyettesítők 14 százalékkal csökkentették egy újabb stroke, és 30 százalékkal a vérzéses stroke kialakulásának esélyét, valamint 21 százalékkal a stroke-hoz köthető halálozási arányt.
A hagyományos konyhasó fogyasztása kapcsán dr. Rebecca DiBiase vaszkuláris neurológiával foglalkozó szakember figyelmeztetett, hogy a magas nátriumbevitel hosszú távon fokozza az érfalak terhelését, ami érszűkülettel és stroke-kockázattal járhat. Thomas M. Holland, a RUSH Institute for Healthy Aging professzora rámutatott, hogy a kálium értágító hatással rendelkezik, ami csökkenti az érfalakra nehezedő nyomást, ezáltal a káliumban gazdag sóhelyettesítők segítik a vérnyomás szabályozását.
Kiran Campbell dietetikus véleménye szerint pedig már minimális vérnyomáscsökkenés (1 mmHg) is 5 százalékkal redukálhatja a stroke kialakulásának esélyét.

A legjobb eredmények elérése érdekében érdemes, ha nemcsak a sót helyettesítjük, hanem általában véve is csökkentjük a nátriumfogyasztást. Erre az úgynevezett DASH-diéta az egyik legjobb szívvédő étrend, amely könnyen megvalósítható friss ételek fogyasztásával, fűszerek és gyógynövények alkalmazásával, valamint a feldolgozott élelmiszerek elkerülésével.
A szakértők a káliumtartalmú sóhelyettesítők kapcsán egyúttal figyelmeztettek, hogy azok, akik vesebetegségben szenvednek vagy bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szednek, kérjék ki az orvosuk véleményét, mielőtt használni kezdenék ezeket a termékeket.
(Femina)
(Borítókép: Ételt sóz egy férfi. Illusztráció: Getty Images)