Riasztó, új bizonyítékot találta kanadai kutatók arra, hogy a környezetünkben egyre nagyobb mennyiségben található mikroműanyagok komoly mennyiségben tárolódnak az emberi szervekben, különösen az agyban.
Egy új kutatás szerint, amelynek az eredményeit a Brain Medicine nevű szaklapban tették közzé, az emberi agyak körülbelül egy kanálnyi mikro- és nanoműanyagot tartalmaznak, a dokumentáltan demenciával diagnosztizált személyeknél pedig 3-5-ször magasabb ezenek a szintje. Ami még ennél is aggasztóbb, az agyszövetekben akár harmincszor is magasabb nanoműanyag-koncentrációt mutattak ki, mint más szervekben, például a májban vagy a vesében.
„Az agyi mikroműanyagok koncentrációjának drámai növekedése mindössze nyolc év alatt, 2016 és 2024 között különösen riasztó” – mondja Dr. Nicholas Fabiano, az Ottawai Egyetem Pszichiátriai Tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. „Ez az emelkedés tükrözi a mikroműanyagok szintjének exponenciális növekedését, amelyet a környezetünkben tapasztalunk”.
Különös aggodalomra adnak okot a 200 nanométernél kisebb, túlnyomórészt polietilénből álló részecskék, amelyek jelentős lerakódást mutatnak az agyi érfalakban és az immunsejtekben. Ez a méret lehetővé teszi számukra, hogy potenciálisan áthatoljanak a vér-agy gáton, ami valószínűsíti a szerepüket a neurológiai problémákban betöltött szerepükkel kapcsolatban.
Brandon Luu, a Torontói Egyetem orvosa szerint a palackozott vizek fogyasztása nagymértékben hozzájárul a műanyagok beviteléhez a szervezetbe. „A palackozott vizek évente közel annyi mikroműanyag-részecskével terhelik az embereket, mint a lenyelt és belélegzett források együttvéve. A csapvízre való áttérés csaknem 90 százalékkal csökkentheti ezt."
(Borítókép: Emberi agy műanyag darabokkal. Illusztráció: Getty Images)