Víz
Az első, és egyben legegyszerűbb folyadék, amely a szexuális teljesítményünket is növelsheti, az nem más, mint a tiszta víz. Miután az intim együttlétek fizikai aktivitással járnak, így közben folyadékot veszít a szervezet, kellő hidratáltság hiányában pedig romlik a véráramlás, így amellett, hogy nyomottnak érezhetjük magunkat, a férfiasságunk sem biztos, hogy megfelelően szuperál, sőt a tesztoszterontermelés is romolhat. Együttlét előtt egy pohár víz sokat javíthat a helyzeten.
Zöld tea
A szív- és érrendszer egészségének megóvásához járul hozzá, így a keringésre is jó hatással van. Úgynevezett EGCG-t tartalmaz, amely egy patkányokon végzett kísérlet eredményei szerint javítja a szexuális teljesítményt.
Gyömbértea
A gyömbérből készült tea szintén pozitív hatással van az egészségünkre, sőt afrodiziákumnak tartják, mert javítja a keringést, növeli az energiaszintet, illetve segít leküzdeni a stresszt és a szorongást. Egy 2023-as tanulmány szerint azok, akik rendszeresen fogyasztják, nemcsak fokozott vágyról, hanem gyakoribb együttlétekről is beszámoltak.
Gránátalmalé
Antioxidáns-tartalmával szintén hozzájárul a véráramlás javításához. Egy korábbi tanulmány szerint a tesztoszteronszintet is képes fokozni, ezzel növelve a szexuális vágyat, az élvezetet. Állítólag csaknem olyan hatékony potencianövelő, mint a Viagra hatóanyaga: egy kísérletben 42 részt vevő férfi közül 25-nél idézett elő javulást a szexuális teljesítményben.

Görögdinnyelé
A görögdinnyében található citrullin nevű aminosav arginin aminosavvá alakulva tágíthatja az ereket, ezzel megkönnyítve az erekció elérését és annak fenntartását. Ezen kívül fokozza a vágyat és a prosztata egészségét is támogatja.
Banánturmix
A banán a benne található kálium és B-vitamin révén fokozhatja a libidót, a természetes cukroknak köszönhetően magasan tarthatja az energiaszintet, javítva az állóképességet. Triptofánnal és szerotoninnal segíti a stressz leküzdését, javítja a hangulatot. Magnéziumtartalma fokozza a tesztoszterontermelést.

Forró étcsokoládé
Az étcsokoládében található flavonoidok serkentik a véráramlást, a fenil-etilamin nevű vegyület pedig a hangulatot és a libidót is javítja. Nem véletlen, hogy az étcsokoládét afrodiziákumnak tartják. Az endorfin- és szerotonintermelés elősegítésével hozzájárul a vágy és izgatottság fenntartásához.
Céklalé
Amellett, hogy rendkívül egészséges, magas nitráttartalma az erekció hosszabb fenntartásában is segít, így rendszeres fogyasztásával leküzdhető lehet a merevedési zavar. Bizonyos összetevői az energiaszintet, így a szexuális állóképességet is fokozzák.
(Borítókép: Egy férfi és egy nő az ágyban. Illusztráció: Getty Images)