A megduzzadt láb viszonylag sok dologtól kialakulhat, de akár súlyos betegség jele is lehet.

A láb duzzanata kellemetlen, sőt, akár fájdalmas is lehet. Ilyenkor folyadék halmozódik fel az egyik vagy mindkét láb szöveteiben, ami ödéma kialakulásához vezet. Fontos hangsúlyozni, hogy az ödéma önmagában nem betegség, hanem egy tünet, amely valamely létfontosságú szerv elégtelen működésére utalhat. Emellett allergiás reakciók, erős megterhelés, ülő életmód vagy fertőző betegségek is kiválthatják – hívja fel a figyelmet a Kardioközpont.

A lábdagadás lehetséges okai

Amennyiben a duzzanat kizárólag az egyik lábat érinti, leggyakrabban valamilyen sérülés áll a háttérben. Ugyanakkor nem szabad kizárni a mélyvénás trombózis vagy akár egy ciszta lehetőségét sem. Azonban mindkét láb duzzanata esetén, az alábbi tényezők is szerepet játszhatnak:

  1. Szívelégtelenség – A lábdagadás mellett a has területén is ödéma alakulhat ki, valamint fáradékonyság, légszomj, mellkasi fájdalom és gyengeség is jelentkezhet.
  2. Vesebetegség – A vese elégtelen működése miatt a méreganyagok és a felesleges folyadék nem tud megfelelően távozni a szervezetből, így az a szövetekben, köztük a lábakban is felgyülemlik. További tünetek lehetnek a letargia, gyengeség, légszomj és szívritmuszavarok.
  3. Májcirrózis – A vese működésének zavara miatt a szervezet nem tudja eltávolítani a felesleges folyadékot, ami ödémához vezethet. Jellemző kísérő tünetek: fáradékonyság, étvágytalanság, bőrsárgaság és könnyen kialakuló véraláfutások.
  4. Prosztatarák – Kezdetben tünetmentes, de előrehaladott állapotban átterjedhet a húgyhólyagra, károsítva a veséket és a vizeletkiválasztó rendszert, ami veseelégtelenséget idézhet elő. Figyelmeztető jelek lehetnek: gyakori vizelési inger, fájdalmas vagy véres vizelet.
  5. Preeklampszia – Terhesség során gyakori jelenség a lábdagadás, különösen a harmadik trimeszterben. Ha azonban a duzzanat jelentős mértékűvé válik, az preeklampsziára utalhat, ezért érdemes orvossal konzultálni.
  6. Hormonális változások – A menstruáció előtti napokban a szervezet vízvisszatartása fokozódhat, ami enyhe duzzanatot eredményezhet.
  7. Gyógyszerek mellékhatása – Egyes gyógyszerek, például fogamzásgátlók, hormonpótló terápiás készítmények, vérnyomáscsökkentők, szteroidok és antidepresszánsok is előidézhetik a lábak duzzanatát.
  8. Hőség – A nagy melegben a vérerek kitágulnak, ami megnehezítheti a folyadék megfelelő visszaáramlását a keringésbe, így duzzanat alakulhat ki.
  9. Mozgásszegény életmód – A tartós ülő- vagy állómunka következtében a nyirokkeringés lelassul, megnehezítve a felesleges folyadék kiválasztását, ami ödémához vezethet.

Amennyiben súlyos, visszatérő ödémával szembesül, mindenképpen kérjen orvosi segítséget.

(Borítókép: Duzzadt lábak. Illusztráció: Toa55/Getty)