A legfrissebb becslések szerint egymilliárd embert, a Föld felnőtt lakosságának nagyjából 15-20 százalékát, ezen belül minden hatodik magyart érint egy évről évre fokozódó egyészségügyi probléma, amely az esetek többségében évekig rejtve marad, így némán szedi az áldozatait.
Mint az a rendelkezésre álló adatokból kitűnik, minden második személy, aki krónikus vesebetegségben hal meg, nincs is tudatában a kórnak.
Mivel a betegségben egyre többen halnak meg világszerte, az illetékes szakágak több javaslatot is tettek a trend megfordítására. Az ajánlások szerint hosszú távon a segítő szakmák összefogása, a praxisközösségek, valamint a magas rizikócsoportba tartozók szűrése jelenthetne megoldást, hiszen jelenleg tízből kilenc vesebeteg nincs tisztában az állapotával, mert a konkrét tünetek általában csak akkor jelentkeznek, amikor már nem tudják visszafordítani az állapotromlást, és csak a művesekezelés vagy a transzplantáció merül fel lehetőségként.
A késői tünetek közé tartozik a gyengeség, rossz közérzet, légzési nehézség, alvászavar, álmatlanság, aluszékonyság, gyakori éjszakai vizelés, fejfájás, habos, sötét vizelet, bőrszárazság, viszketés, csont- és izomfájdalom. Az idült vagy krónikus vesebetegség ugyanakkor jól kezelhető, illetve a súlyos szövődmények kialakulása lassítható, ha időben hoznak diagnózist. Addig azonban csak minden negyedik érintett jut el idehaza, pedig a felismeréshez egy egyszerű vérnyomásmérés és egy laborvizsgálat elegendő lehet.
Éppen ezért fontos, hogy az ajánlott szűrések beépüljenek a mindennapi háziorvosi gyakorlatba, különösen a cukorbetegek és a magas vérnyomással, illetve szívbetegséggel élők esetében, akiknél a kockázat kiemelkedően magas. Utóbbi két kórállapotot tekintve a krónikus vesebetegség növeli például a szívelégtelenség, a szívroham és a sztrók kialakulásának kockázatát, de a kór szempontjából veszélyeztetettek még a vesegyulladással, magas koleszterinszinttel és akadályozott vizeletelvezetéssel küzdők, valamint azok, akiknek a családjában már előfordult vesebetegség. Mindezen kívül bizonyos gyógyszerek, különösen a fájdalomcsillapítók tartós és rendszeres alkalmazása is okozhat vesekárosodást.
Dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője hozzátette, hogy a fentebb említett praxisközösségek személyre szabott prevenciós rendelést tudnak biztosítani a pácienseknek, akikkel átbeszélik, ők maguk mivel tudnak hozzájárulni a saját egészségükhöz. Ezt a fajta betegellátási rendszert ugyanakkor sok területen nem teszi lehetővé a szakemberhiány, így a különféle szakmák képviselőinek egymással karöltve kellene részt venniük a megelőzésben, törekedve arra, hogy több, közérthető információt osszanak meg a betegségről és annak szövődményeiről, valamint bevonják az alapellátást a rizikócsoportba tartozók rendszeres, évenkénti szűrésébe.
Természetesen az emberek maguk is rengeteget tehetnek azzal, ha csökkentik a só- és fehérjebevitelüket, nem dohányoznak, kerülik az alkoholt, odafigyelnek a megfelelő folyadékpótlásra, törekednek az ideális testsúly megtartására, rendszeresen mozognak, valamint diabétesz megléte esetén folyamatosan ellenőrzik és szinten tartják a vércukorszintjüket.
Amennyiben valakinél már kialakult a betegség, az egészséges életmóddal, megfelelő gyógyszerek alkalmazásával, valamint rendszeres kontrollvizsgálatok kombinációjával egyensúlyban tartható. Ezt igazolja, hogy a kezelt krónikus vesebetegek körében 100 emberből csupán 2-nél alakul ki veseelégtelenség, és csak nagyon kevés betegnek lesz szüksége vesepótló kezelésre. Mindehhez azonban elengedhetetlen a már említett korai felismerés. Ha azonban a jelenlegihez képest semmi sem változik a betegek szűrésében, az előrejelzések szerint 2027-re a krónikus vesebetegséghez köthető halálozás több mint 40 százalékos növekedést mutat majd.
(Borítókép: Kórházi ágyon fekvő beteg férfi. Illusztráció: Getty Images)