Több mint 60 ezer halálos áldozatot szednek évente a különböző szív- és érrendszeri betegségek hazánkban – figyelmeztetett még egy 2023-as közleményében a Novartis gyógyszergyártó vállalat. Ez azt jelenti, hogy minden második magyar halálát ilyen betegség okozza, ami dr. Francisco Rosero endokrinológus szerint megelőzhető lenne, ha egy kicsit jobban odafigyelnénk magunkra és a megfelelő életmódra.
A szívinfarktus kialakulásának kockázata például nagy mértékben csökkenthető azzal, ha rendszeresen fogyasztunk hüvelyeseket.
A szakember egy TikTok-videót tett közzé a témában, kiemelve a bab, lencse, csicseriborsó és más hüvelyesek fogyasztásának fontosságát. Mint mondta, ezek az ételek csökkentik a „rossz”, vagyis az LDL-, illetve javítják a „jó”, vagyis a HDL-koleszterin szintjét, valamint a triglicerid-szintet.
Ez természetesen a szív- és érrendszeri kockázat csökkenését jelenti
– hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy egyes babfajták a glükózszint csökkentését is segítik a bennük lévő enzimekkel és bioaktív összetevőkkel. „Ezek az összetevők gátolják az alfa-amiláz nevű szénhidrátbontó enzimet, amely a glükózszint gyorsabb emelkedését okozza. Így nem fogunk glükóz- vagy inzulincsúcsokat tapasztalni.”
Dr. Rosero mindezen kívül azt is kiemelte, hogy a lencsének hihetetlenül erős gyulladáscsökkentő hatása van, mivel jelentős mennyiségben tartalmazza a polifenol nevű kulcsfontosságú növényi vegyületet.
„Körülbelül 60 grammnyi hüvelyest érdemes ennünk naponta, heti 400 gramm fogyasztásával pedig már csökkenthetjük a szív- és érrendszeri, valamint az agyi érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát” – mutatott rá.

A szakember szavait támasztja alá egy, a lencse jótékony hatásait vizsgáló 2017-es tudományos áttekintés is, amelyben kiemelik a hüvelyes „magas tápértékét, a polifenoljait és egyéb bioaktív vegyületeit”. Ezen kívül arra is felhívják a figyelmet, hogy a lencse magas káliumtartalma különösen jótékony hatással van a szív egészségére, és potenciálisan megelőzheti a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint az elhízást.
„A hüvelyesekkel összehasonlítva a lencsének van a legmagasabb keményítő- és oldhatatlan élelmirost-tartalma, valamint nagy mennyiségű prebiotikus szénhidrátja, amelyek fenntartják a bél mikrobiótáját, ami megelőzheti a vastagbéllel összefüggő betegségeket” – idézi a tudósok szakvéleményét a Glamour. További kutatások szerint a lencse a vérnyomás csökkentésében is felülmúlja például a borsót, a csicseriborsót és a babot, de a hosszú élet titkát régóta kutató amerikai író, Dan Buettner is felhívta már a figyelmet a lencsefogyasztás jelentőségére. Mindazonáltal fontos, hogy a hüvelyeseket egy kiegyensúlyozott étrendbe építsük be, és mint minden más esetben, ebben a kérdésben is ügyeljünk a mértékletességre.
(Borítókép: Egy férfi főz. Illusztráció: Getty Images)