Néha mindenkivel megesik, hogy túl sok kávét főz le reggel, ezért általában azt félreteszik, hogy majd később megisszák. Egy szakértő most elárulta, hogy miért nem érdemes a kávét elfogyasztani azután, hogy kihűlt.

Egy kísérlet során azt vizsgálták, hogy a kávé íze folyamatosan hogyan változik, amikor kihűl, valamint az újramelegített verziókat is tesztelték. A kutatásban azt vizsgálták, hogy melyek azok a tényezők, amelyek leginkább meghatározzák az ízérzékelést. Az eredmények szerint ezek pedig nem mások, mint

az illékony összetevők és az ital hőmérséklete.

Az előbbiek közé az olyan vegyületek sorolhatóak, mint például az aminosavak, lipidek és klogogénsavak, amelyek a kávé illatáért és zamatáért felelősek. Ezek gyorsan elillannak, ha a kávé el kezd kihűlni - írja a Hamu és Gyémánt a Serious Eat cikke alapján. 

Nagyon fontos a kávé hőmérséklete

Ha szereted az őrölt kávé illatát, akkor tudnod kell, hogy pont ezt veszíted el, ha nem iszod meg időben

– mondta Dr. Christopher Hendon, az Oregoni Egyetem kémiaprofesszora, aki részt vett a kutatásban. Ennek az az oka, hogy az ízélmény jelentős része az illatokhoz kötődik, ezek eltűnésével a kávé karaktere is gyengül.

A szakértő azt is kiemelte, hogy az emberi érzékelés szempontjából nagyon fontos a kávé hőmérséklete is: minél közelebb kerül az ital a testhőmérséklethez, annál több összetevőt tudunk megkülönböztetni benne – és ez sok esetben nem jelent jót, hiszen a valódi aromák ekkor már rég távoztak a kávéból.

A legrosszabb ízek pedig épp akkor bukkannak elő, amikor egy gyenge minőségű kávé kihűl: ilyenkor már nincs, ami elfedje a hibáit.

(Borítókép: Gőzölgő kávé. Illusztráció: Getty Images)