Csontfájdalmakkal, leggyakrabban derék- vagy hátfájással jár egy egyre elterjedtebb, agresszív ráktípus, a myeloma multiplex, amely a csontvelő plazmasejtjeinek, vagyis az ellenanyagokat termelő fehérvérsejtek daganatos megbetegedése. Azért nevezik multiplexnek, mert általában a vázrendszer több területét is érinti, főként azokat, ahol a csontvelő aktívan működik. Ez leggyakrabban a gerincoszlop, a koponya, a medence, a bordák, valamint a váll és a csípő csontjait jelenti. Általában nem érinti a kézfejet, a lábat, illetve az alkart és a lábszárat.
A mielóma az összes daganatos megbetegedés 1-2 százalékát teszi ki, de a második leggyakoribb vérképzőszervi ráknak számít, elsősorban az idősebb férfiak körében. Itthon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján 2019-ben 590 új esetet diagnosztizáltak, 1990 és 2016 között az újonnan regisztrált esetek száma 126 százalékkal nőtt világszerte. A diagnózis felállításakor az átlagos életkor 70 év, és csak a betegek kevesebb mint 2 százaléka 40 év alatti.
A betegség kiváltó oka pontosan nem ismert, ezért megelőzni sem lehet, vannak azonban azonosított rizikótényezők, amelyek elősegíthetik a kialakulását. Az elhízás és az öröklött tényezők mellett egyes vírusok (HIV, hepatitis, herpes), az autoimmun betegségek, a vegyszerek expozíciója, az ionizáló sugárzás, valamint az oldószerek, üzemanyagok, motorok kipufogógázai és a tisztítószerek is szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában. A felismerése ugyanakkor nem könnyű, a tünetei ugyanis nagyon változatosak, és merőben különböznek a többi hematológiai rákbetegség szimptómáitól.
A korábban már említett tüneteken túl – mint a hát- és derékfájás – gyakori még a betegség okozta vérszegénység miatt kialakuló fáradékonyság, a különféle fertőzésekre való fogékonyság, a nehézlégzés, levertség, sápadtság, testsúlycsökkenés, hőemelkedés és az éjszakai izzadás.
A mielóma multiplexnek számos komoly szövődménye is kialakulhat, például csonttörés, veseelégtelenség, vérszegénység, amyloidosis, plazmasejtes leukémia, neuropátia.
„Az orvosok először gyakran ezekre a tünetekre javasolnak kezelést. Fontos azonban, hogy ha az elsődleges kezelés hatástalan, vagy ha a tünetek gyorsan visszatérnek, készüljön képalkotó vizsgálat, hiszen az egyszerűen elvégezhető röntgenfelvétel is segíthet, hogy igazolódjon a mielóma gyanúja. A mielómakezelés eredményesebb, és a beteg számára is kevésbé megterhelő, ha a betegség korai stádiumában kezdik el” – hívta fel a figyelmet dr. Mikala Gábor, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa.

A mielóma multiplexet gyakran laborvizsgálatok segítségével fedezik fel, de fontos szerep jut a csontrendszer és a csontvelővizsgálatnak is. A diagnózist követően a mielómát a típusa szerint osztályozzák, valamint megállapítják a betegség stádiumát. Habár a betegség egyelőre nem gyógyítható, az elmúlt évtizedben kifejlesztett új gyógyszereknek köszönhetően a betegek túlélési esélyei jelentősen növekedtek. A modern terápiák egyre hosszabb tünetmentes időszakokat és akár 8-10 éves túlélést biztosíthatnak a betegeknek.
„A betegek jobb életminőségben élhetnek, és hosszabb ideig. A terápiás paletta bővülésének köszönhetően a sokadik relapszus esetén is van hatékony kezelés. Bár a betegség kiújulása a hosszabb-rövidebb remissziós időszakok után a betegek mintegy 90 százalékánál elkerülhetetlen, arra számítunk, hogy a mielóma multiplex az új hatásmechanizmusú kezelésekkel belátható időn belül krónikus betegséggé szelídíthető, vagy akár gyógyíthatóvá is válik” – mutatott rá Mikala doktor. A lehetséges terápiák között szerepel gyógyszeres terápia, immuno-kemoterápia, illetve az őssejt-transzplantáció is.
„Az esetek jelentős részében több kezelési módot kell kombinálni az optimális hatás elérése érdekében. Minél kedvezőbben reagál a beteg szervezete a terápiára, annál hosszabb ideig fog fennmaradni a tünetmentes időszak” – magyarázta a szakorvos, hozzátéve, hogy a hatékony terápiák a szövődményeket is csökkentik, azaz korlátozzák a daganatos betegség kiterjedtségét, és megakadályozzák a csontok további leépülését. A gyógyszeres terápiákon túl kulcsfontosságú még a betegek fizikai és lelki támogatása. Itthon önkéntes online csoport is segíti a pácienseket.
(Borítókép: Hátfájással küzdő férfi. Illusztráció: Getty Images)