Egy 2017-es amerikai kutatás teljesen más képet fest a hűtlenség természetéről, mint amit a filmek vagy sorozatok gyakran sugallnak. A Journal of Family Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány több mint 13 000 házas ember válaszait elemezte, 2000 és 2016 között. A kutatók mindössze egy kérdést tettek fel: „Ha volt már házasságon kívüli szexuális kapcsolatod, kivel léptél félre?”
Meglepő eredmények
A válaszok alapján kiderült, hogy a félrelépések többsége korántsem alkalmi vagy véletlenszerű.
A megkérdezettek 54%-a azt mondta, hogy olyan személlyel csalta meg a házastársát, aki közel állt hozzá,
tehát nem egy idegennel vagy futó ismeretséggel, hanem valakivel, akivel már korábban is szoros kapcsolatban állt. További 30% munkatársat, szomszédot vagy régi ismerőst jelölt meg a viszony partnerének – írja a Bien.
Csupán a válaszadók 21%-a számolt be arról, hogy alkalmi partnerrel történt a megcsalás, míg mindössze 8% említett úgynevezett „tranzakciós” kapcsolatot, vagyis olyat, amely valamilyen anyagi ellenszolgáltatás fejében jött létre. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a válaszadók több opciót is megjelölhettek, hiszen nem mindenki csak egyszer lépett félre.

Nemi különbségek
Bár mindkét nem leggyakrabban ismerőssel lép félre, a férfiak nyitottabbak az idegenekkel való kalandokra. A hűtlen férfiak 24%-a vallott be alkalmi viszonyt, míg a nőknél ez csak 16%. Ez részben a nemek eltérő hozzáállását tükrözi az alkalmi kapcsolatokhoz, de az is szerepet játszhat, hogy a férfiak gyakrabban kerülnek kísértéssel teli helyzetekbe, például üzleti utak vagy külön töltött idő alatt.
De miért pont egy barát?
A megcsalás sokszor nem pusztán testi vágyról szól. Gyakran valami hiányzó dolog – figyelem, megértés, intimitás – hajtja a feleket egy másik kapcsolatba. És ezeket sokkal könnyebb megtalálni olyasvalakiben, akit már ismerünk. A meglévő bizalom, a közös múlt és a rendszeres találkozások érzelmileg is erősebb kötődést alakíthatnak ki, így könnyebben alakul ki a félrelépés.
(Borítókép: Házassági gyűrűjét rejtegető férfi. Illusztráció: Getty Images)