A British Journal of Psychology folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint az, ami valakit vonzóvá tesz, nem csak az arcvonások és a kinézet, hanem a közös tulajdonságok, a személyes ízlés, sőt olyan finom részletek keveréke is, mint a mozgásmód, az illat vagy a beszédmód – írja a New York Post.
A teljes kép megalkotásához a kutatók megvizsgálták, hogy a fizikai tulajdonságokon túlmenő jellemzők, mint például a hang, a testmozgás és a testszag, hogyan befolyásolják egy személy vonzerejét. A nemzetközi kutatócsoport 61 résztvevőt toborzott, akik fényképeket, videókat, hangfelvételeket és még testszagmintákat is biztosítottak, amelyeket úgy gyűjtöttek, hogy edzés közben izzadtságpárnákat viseltek az alanyok.
Az eredmények alapján, ha az egyes tulajdonságokat külön-külön nézzük, az ember hangja volt a legjobb mutatója annak, hogy mások mennyire találják vonzónak. Ugyanakkor a leggyengébb kapcsolat a testszag és az ember megjelenése között volt. Mindez tehát azt jelenti, hogyha valaki nem is magabiztos a külsejét illetően, az emberek más okok miatt is vonzónak találhatják.
5 jel, ami arra utal, hogy mások vonzónak találnak
Francesca Tighinean mentálhigiénés szakember összegyűjtötte, hogy milyen 5 jel árulkodik arról, ha valaki sokkal vonzóbb, mint azt saját magáról gondolja.
- Az emberek felkapják vagy felemelik a fejüket, ha az illető a szobába belép, ami a tudatalatti érdeklődés vagy kíváncsiság jele lehet.
- Jelentkezik a „Halo-effektus”, ami azt jelenti, hogy az emberek mindent megtesznek azért, hogy segítsenek az illetőnek. Ez azért történik, mert általában mindenki barátságosabb és közvetlenebb azokkal, akiket vonzónak éreznek.
- Ha valaki ritkán kap dicséretet a külseje miatt. Ez azért történik, mert az emberek azt gondolják, hogy a másik már tudatában van ennek a tulajdonságnak.
- A negyedik jel a szakember szerint az, ha valakit gyakran megbámulnak az emberek, vagy hajlamosabbak hosszabb ideig szemkontaktust tartani vele.
- Az emberek meglepődnek a másik bizonytalanságán, mivel ők pozitívabb szemmel néznek a rá, mint ahogy a másik ember látja magát.
(Borítókép: Pár a fényekben. Illusztráció: Getty Images)