A szakértő azt állítja, hogy ez a bizonyos fűszer természetes antidepresszánsként hat.

Dr. Daniel Amen, pszichiáter és a kaliforniai Amen Clinics alapítója szerint a sáfrány ígéretesnek tűnik hangulatjavító és depressziós tünetek enyhítő hatása miatt, de emellett számos más egészségügyi előnnyel is rendelkezik. 

„Nagyon szeretem a sáfrányt. Libanoni vagyok, és a közel-keleti emberek sok sáfrányt használnak a főzéshez.

Iránban pedig létezik egy népi mondás: ha túl boldog vagy, akkor biztosan sáfrányt ettél

– árulta el az orvos Fox News-nak adott interjújában. Ebben egy olyan tanulmányra hivatkozott, amely szerint körülbelül 30 milligramm sáfrány ugyanolyan hatékony, mint az antidepresszánsok.

A hálószobában is jó barát

A legtöbb SSRI (szelektív szerotoninvisszavétel-gátló) javíthatja a hangulatot, ugyanakkor ez általában a szexuális funkciók csökkenésének kockázatával is jár. A szakértő szerint viszont a sáfrány éppen ellenkező hatást fejt ki.

„Pszichiáterként nem akarom tönkretenni pácienseim szerelmi életét. A sáfrány a kutatások szerint javította ezeket a funkciókat” – mondta. Emellett pedig azt is kiemelte, hogy a fűszer különböző tanulmányok szerint a memóriát és a koncentrációt is javítja.

Idén készült kutatás bizonyítja az álláspontját

A Cambridge University Press 2025 májusi kutatása szerint a sáfrány mérsékelt és erős antidepresszáns hatással csökkentheti a depressziós tüneteket. A metaanalízisben 192 kísérletet elemeztek, amelyekben több mint 17 000 beteg és 44 táplálékkiegészítő szerepelt. Megállapították, hogy a sáfrány mellett a cink és a kurkumin (a kurkumában található természetes vegyület) fokozhatják a felírt antidepresszánsok hatását. 

Tehát, ha antidepresszánst szed, és szeretné, hogy az még hatékonyabban működjön, fontolja meg a cink és a kurkumin szedését. A sáfrány, a cink és a kurkumin remek kombináció

– fogalmazott Dr. Daniel Amen.

A sáfrány étrend-kiegészítők kapszula, tabletta vagy poros kivonat formájában is kaphatóak, a tünetek enyhítéséhez pedig általában napi 30 milligramm ajánlott. A hosszú távú hatásukat azonban még nem vizsgálták, így bizonytalanság övezi az étrend-kiegészítőként való használatukat.

(New York Post)

(Borítókép: Fűszerek. Illusztráció: Getty Images)