Egy svájci, Zürichi Egyetemen végzett tanulmány szerint a magasabb intelligenciaszintű emberek nagyobb valószínűséggel maradnak hosszabb ideig egyedül.
Eredményeink azt mutatják, hogy mind a szociodemográfiai tényezők, például az iskolai végzettség, mind a pszichológiai jellemzők, például az aktuális jólét, segítenek előre jelezni, ki lép romantikus kapcsolatba, és ki nem
– mondta Michael Krämer, a tanulmány társszerzője. A kutatást a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban publikálták.
Ez különösen érdekes a nemzeti szintű párkapcsolati válság közepette. Az elmúlt 50 évben az 25-34 éves amerikaiak aránya, akik házastárs vagy partner nélkül élnek, megduplázódott: a férfiaknál 50 százalékra, a nőknél 41 százalékra nőtt, az Economist szerint.
A kutatók azt szerették volna feltérképezni, mely tényezők növelhetik a hosszabb ideig való egyedül maradás kockázatát, ezért több mint 17 000 résztvevőt vontak be az Egyesült Királyságból és Németországból. A vizsgálatban 16 éves, korábbi párkapcsolati tapasztalattal nem rendelkező fiatalokat választottak, majd egészen 29 éves korukig követték őket, kérdőíveken keresztül feltérképezve jellemzőiket és demográfiai adataikat.
A kutatás meglepő kockázati tényezőket tárt fel a hosszú távú egyedüllétre: például a fiatal férfiakat, akik „alacsonyabb jólétet, magasabb iskolai végzettséget és egyedül vagy szülőkkel élnek.” Ugyanakkor a Zürichi Egyetem tanulmánya szerint a barátokkal vagy lakótársakkal való együttélés növelheti a romantikus partner megtalálásának esélyét.
A szerzők nem árulták el, miért maradnak az intelligensebb emberek hosszabb ideig egyedül, de ez ellentmond egy 2018-as tanulmánynak, amely szerint minél intelligensebb valaki, annál valószínűbb, hogy házasságot köt és meg is tartja azt.
Magány és depresszió
A következő kísérletben a kutatók azt vizsgálták, hogyan alakul az életelégedettség, a magány és a depresszió szintje az egyedülállók és a párkapcsolatban élők között. Kiderült, hogy a hosszabb ideig egyedül maradók életelégedettsége csökkent, és a magányuk fokozódott.
A jóléti hiányosságok a húszas évek második felében váltak hangsúlyosabbá, ami egybeesett a depresszió fokozódásával
– írták a kutatók, hozzátéve, hogy a jelenség mindkét nemet egyformán érinti. Ugyanakkor a fiatalok jóléte jelentősen javult, amikor beléptek első párkapcsolatukba. Dr. Krämer szerint „a hosszabb ideig tartó egyedüllét a fiatal felnőttkorban mérsékelt kockázattal jár a jólét szempontjából.”
Általánosságban elmondható tehát a tanulmány eredményei alapján, hogy minél hosszabb ideig marad valaki egyedül, annál markánsabbak a negatív hatások, és a tanulmány szerint az első párkapcsolat kialakítása egyre nehezebbé válik, ahogy a húszas éveik végére érnek az egyedülállók.
(Borítókép: Egy nő egyedül issza a kávéját. Illusztráció: Getty Images)