Sokan hiszik, hogy a stroke hirtelen csap le, pedig a szervezet gyakran már jóval korábban figyelmeztető jeleket küld.

A stroke az egyik legsúlyosabb idegrendszeri betegség, amely évente emberek százezreinek életét változtatja meg. Bár sokan hirtelen, előzmények nélküli eseményként gondolnak rá, az orvosi tapasztalatok szerint ez nem mindig van így. A legtöbben a jól ismert tünetekkel – féloldali gyengeséggel, beszédzavarral, arcferdüléssel vagy bénulással – azonosítják a szélütést, ezek azonban többnyire már akkor jelentkeznek, amikor az agyi károsodás kialakult – írja a Femcafe.

A stroke hátterében rendszerint az agyi véráramlás csökkenése vagy megszakadása áll, ami oxigénhiányt okoz az idegsejtekben. Ez a folyamat gyakran lassan bontakozik ki, miközben a szervezet apró, könnyen félreérthető jelzéseket küld. Mivel ezek nem feltűnőek, sokszor maguktól elmúlnak, az érintettek hajlamosak félvállról venni őket – pedig éppen ezek a korai tünetek adhatnának esélyt a súlyos következmények megelőzésére.

Erre a korai tünetre kell odafigyelni

Az egyik legkorábbi stroke-előjel gyakran ártalmatlannak tűnik: hirtelen fellépő, átmeneti látászavar vagy az egyik szemen jelentkező rövid ideig tartó látáskiesés formájában jelenik meg. Mivel ez a jelenség sokszor csak néhány percig tart, majd magától megszűnik, az érintettek gyakran kimerültségnek, túlzott képernyőhasználatnak vagy szemészeti problémának tulajdonítják.

Az orvosi kutatások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a múló látászavar az agyi keringés átmeneti zavarára utalhat, amikor rövid időre csökken az agyat ellátó erek véráramlása. Ez az állapot sok esetben egy későbbi stroke előjele lehet, akár hetekkel a súlyos esemény előtt.

A látásért felelős idegpályák különösen érzékenyek a keringési zavarokra, ezért a stroke egyik legkorábbi jele gyakran átmeneti, fájdalommentes látáskiesés az egyik szemen, mintha árnyék vagy függöny ereszkedne le. Bár a tünet gyorsan megszűnhet, a kutatások szerint jelentősen növeli a stroke kockázatát a következő hetekben vagy hónapokban, ezért minden ilyen eset azonnali kivizsgálást igényel.

(Borítókép: Agyi lelet. Illusztráció: Getty Images)